Egy 11 és egy 14 éves fiú is bombával fenyegető e-maileket küldött
Egyikük nem akart iskolába menni, a másik pedig matematika dolgozatot írni.
Egyikük nem akart iskolába menni, a másik pedig matematika dolgozatot írni.
Eduline/MTI
A tíz legjobban fizető mesterszakos diploma között akad államtudományi, gazdasági, egészségtudományi és természettudományi végzettség is.
Székács Linda
Útmutatás, ha nem lennétek biztosak benne, hogy hogyan lehet a választott egyetemek szakjaira jelentkezni.
Rodler Lili
Média design diplomával lehet a legtöbbet keresni a művészeti képzési területen, ahol ez az egyetlen képzés, amelynek átlagjövedelme eléri a bruttó 500 ezer forintot.
Péntek délelőtt ismét több iskolát kellett kiüríteni és átvizsgálni.
Székács Linda
Ott felsőoktatási intézmények kaptak fenyegetéseket.
Székács Linda
1949-ben kezdték vezetni a statisztikát, azóta a tavalyi volt a valaha mért legalacsonyabb születésszám.
Rodler Lili
Mutatjuk az érintett intézmények listáját.
Ismét fenyegető e-maileket kaptak magyarországi iskolák.
Székács Linda
Mutatjuk, mely gimnáziumokba lehet bekerülni központi írásbeli nélkül is a felsorolt megyék településein.
Rodler Lili
A tiltakozásuk matricaháborúba torkollt.
Rodler Lili
Az ördögöt palacsintasütővel rendszeresen kiosztó Vitéz László karakterét még nagyapjától örökölte, ahogy a bábjátékos szakmát is. Rengeteg gyereket tett boldoggá a játékával országszerte és egészen élete végéig azon fáradozott, hogy fenntartsa a családi örökségét.
Rodler Lili
Tudtátok, hogy akár gerinc aranyozást is kérhettek a bekötött szakdolgozatra?
Egy olyan központ megvalósítása a cél, amely a fiatal művészek szigete tud lenni.
Ez volt az első olyan robottechnika által asszisztált műtét Magyarországon, amit gyereken hajtottak végre.
Rodler Lili
A szervezet szerint az érdemjegyek adását nem lehet fegyelmezési eszközként alkalmazni. A kompetenciamérés osztályozása pedig parancsuralmi intézkedés lenne.
A minisztérium szerint a bombariadóhoz hasonló esetekben nem a diák feladata értesíteni a szülőket.
A két tizennegyedik életévét be nem töltött kiskorú diáklánynak szexuális tartalmú megjegyzéseket tett, ölelgette és simogatta őket.
Eduline/MTI
A mobiltelefonok és okoseszközök használatát korlátozó, szeptemberben érvénybe lépett rendelet miatt számos diák és pedagógus sem tudta időben értesíteni az ideges szülőket múlt hét csütörtökön arról, hogy az iskolában bombariadó van. A PDSZ a rendelet visszavonását követeli.
Székács Linda