Robottechnikával műtöttek meg egy 14 éves lányt a Semmelweis Egyetem klinikáján

Ez volt az első olyan robottechnika által asszisztált műtét Magyarországon, amit gyereken hajtottak végre.

  • Rodler Lili

A lány májdaganat miatt szorult operációra, amelynek során el kellett távolítani májának jobb lebenyét rosszindulatú elváltozás miatt, derült ki a Semmelweis Egyetem közleményéből.

Felnőtteken, hasonló típusú betegség miatt már több mint 100 robotasszisztált műtétet hajtottak végre, más területeken pedig a 2023/24-es finanszírozási évben pedig 450 műtétet végeztek el az egyetemi kórházban. Gyereken most először alkalmazták a Da Vinci nevű robotot.

Mivel a gyerekeknél a felnőttekhez képest kisebb a műtéti terület, vannak helyek, amelyek a hagyományos technikákkal nem mindig jól megközelíthetők. Robotasszisztencia segítségével viszont ezeken a helyeken is biztonsággal, precízen lehet operálni. A robottal végzett műtét három fő részből áll:

  • A beteggel a négy karral ellátott robot érintkezik, így az orvos nem a beteg mellett áll közvetlenül, hanem a robotot irányító konzol mögött tartja a kapcsolatot a géppel és a pácienssel.
  • A sebész pedálokkal és egy, a sebészi kéz mozgásait továbbító rendszerrel irányítja a robotot, miközben a műtéti területet a speciális monitoron három dimenzióban és tízszeres nagyításban látja.
  • Ez biztosítja azt a precizitást és újfajta látásmódot, amely forradalmasította a sebészet egyes részeit.

A műtéten átesett gyereknél sikeres volt a beavatkozás, így a műtétet követő 8. napon már otthon lábadozhat, a teljes gyógyulás esélyével.

Közben a fővárosi klinikán a héten végrehajtották a második gyermek májműtétet is a Da Vinci robottal. A két sikeres beavatkozás adatainak elemzése után a klinika tervezi robotasszisztált gyermekmájsebészeti program elindítását.

 

Hozzászólások

Pukli István: „A pedagógiai felelősség része annak felismerése is, ha valaki nem kérdez, mégis segítségre szorul”

Egy dániai SOSU-órán, egy prezentáció közben szembesültem azzal, hogy a kooperáció és a kollaboráció fogalmát mennyire eltérően értelmezhetjük. Pedagógusként régóta foglalkoztat ez a kérdés. Magyarországon tanítottam, tanulásszervezési módszereket alkalmaztam és pedagógusokat is képeztem. A kooperatív tanulás számomra nem egy divatos módszertani címke, amelyet utólag ragasztunk a csoportmunkára, hanem tudatosan felépített pedagógiai rendszer. Vélemény.

„Az adományozás könnyen függőségi viszonyt alakíthat ki” – így segít a szegregátumban élő családoknak az Edison-díjas Bagázs

A két roma szegregátumban jelen lévő Bagázs Közhasznú Egyesület közel 150 önkéntessel, évente négyezer foglalkozással segíti a hátrányos helyzetű családokat, miközben az iskolákban, fesztiválokon és vállalatoknál is igyekszik érzékenyíteni, és eljuttatni minél több helyre az üzenetet, hogy nem mindenki indul ugyanonnan az életben.