#Egyéb




Megvan a 2018-as EFOTT első fellépője

John Newman brit énekes sztár is fellép az idei EFOTT-on. Az egyetemisták és Főiskolások Országos Turisztikai Találkozóját idén július 10-től 16-ig Velence-Sukoró térségében rendezik meg - közölték a szervezők.




Az összes iskola zárva tart Zambiában a kolerajárvány miatt

Zambiában országszerte zárva tartanak az iskolák a súlyosbodó kolerajárvány miatt, amelyben a legfrissebb hivatalos adatok szerint már 61-en haltak meg. A kormány kedden egyúttal betiltotta a tömegrendezvényeket, valamint kijárási tilalmat rendelt el a főváros, Lusaka egyik nyomornegyedében, Kanyamában.




Reagált a minisztérium: ilyen lépésekkel fejlesztenék a szakképzést

Több lépést tettek a szakképzés fejlesztése, a lemorzsolódás csökkentése és az oktatás minőségének javítása érdekében - így reagált a Nemzetgazdasági Minisztérium arra, hogy a Népszava megírta: egy tavaszi jelentés alapján nem volt egyértelmű pozitív hatása sem a hiányszakmák népszerűsítését, sem a lemorzsolódók számának csökkentését célzó programoknak.



„Nálunk nem lesznek egységes, frontális foglalkozások” - indul az AKG általános iskolája

Nem lesznek tantárgyak, helyette kompetenciaterületeket határoznak meg, a napirendet pedig nem az óra-szünet-csengő háromszögre fűzik majd fel – mondta az Alternatív Közgazdasági Gimnázium (AKG) szeptemberben induló általános iskolájáról Niedermüller Anna, a projekt felelőse. Hogyan értékelik majd a diákokat, és miért lesz „majdnemiskola” az „AKG általános”?