"Egyedül az irodalomórák adtak nekem katartikus élményeket"

Hol érdemes két óra közt lazítani az ELTE BTK-n? Az Eduline-nak Gönczi Dorottya, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának harmadéves magyar szakos hallgatója mesélt egyetemi tapasztalatairól.

  • Eduline

Milyen volt az első éved?

Nagyon élveztem/élvezem az egyetemi létet. Olyan barátokra tettem szert, akiknek hozzám hasonló az érdeklődése, és már csak a társaságért is megéri bejárni. Nem tudok kiemelni egy külön történetet, de sok szép emlékem van ebből az évből, teljesen megváltozott az életem.

Gönczi Dorottya

Milyen elvárásokkal érkeztél az egyetemre, ebből mi az, amit megkaptál és kiemelnél? Mi az, amin esetleg változtatnál?

A gimnáziumban egyedül az irodalomórák adtak nekem katartikus élményeket, és pontosan ezért is választottam ezt a szakot. Ezek az élmények a mai napig is elkísérnek, de természetesen nem minden órán. Amit egy kicsit hiányoltam gólyaként, hogy a gólyatábor kivételével nincs igazán más csapatépítő program, mint más egyetemeken.

Campusportré
Cikksorozatunkban utánajárunk, hol lazítanak, buliznak, pihennek, kirándulnak a különböző egyetemek és főiskolák hallgatói. Mit szeretnek az alma materben, és min változtatnának? Hol szoktak ebédelni, sportolni, barátokkal találkozni? Hetente egyszer mikrofonvégre kapunk egy-egy hallgatót.

Igénybe veszed az egyetemi sportolási lehetőségeket?

Egyszer felvettem a tollast, de mivel túl korán volt az óra, és messze a BTK-tól, így nem tudtam sokszor bejárni. Egyébként nagyon jónak tartom, hogy van sportolási lehetőség, csak én vagyok kicsit lusta.

Melyik a kedvenc helyed a campuson?

Két kedvenc helyem van. Az egyik az A épület előtti tér, ahol mindig összefutok a barátaimmal, csoporttársaimmal, és meg tudjuk beszélni az egyetemen történteket. A másik kedvenc helyem a Könyvtár Klub, ahol az órák közt tudok lazítani, meginni egy kávét, vagy éppen felkészülni egy zh-ra, referátumra.

elte.hu

Hol szoktál ebédelni? Milyen jó helyek vannak az egyetem környékén?

Leginkább a Könyvtár Klubban szoktam szendvicsezni, de az A épülettel szembeni Műhelyben is nagyon finom szendvicsek vannak, és jó napi menük. Ott a kedvencem a chia puding és a mozzarellás szendvics.

Hova jártok bulizni?

Általában a Könyvtár Klubba járunk kocsmázni. Igazi törzsvendégek vagyunk, mert órák között is itt lógunk, hétvégén is itt vezetjük le a feszültséget, és az itt megrendezett egyetemi bulikon is szinte kivétel nélkül részt veszünk. Ha már elegünk van belőle, inkább házi bulit tartunk.

Kirándulás, kikapcsolódás? Mit ajánlasz Budapesten?

Itt, Budapesten szerettem meg a színházat, viszont elég drágák a színházjegyek, így ritkán járok el. Jobban szeretek kirándulni a hétvégén. Mivel van egy kutyám, ezért fontos, hogy ő is kimozdulhasson velem. Gyakran kijárunk a Margitszigetre, a Városligetbe, kedvenc helyünk a János-hegy. Emellett keresem az ingyenes programokat, ahol kulturálódni tudok. A Petőfi Irodalmi Múzeumban nagyon jó esteket szoktak tartani, ahol akár kedvenc kortárs írónkkal is találkozhatunk, de az egyetemen is sok érdekes előadást szoktak tartani.

Gyakran megfordulok a Deák téren, a barátnőimmel ott szoktunk találkozni

Hol lehet kiereszteni a fáradt gőzt egy-egy vizsga után? Bertók Eszter, a Budapesti Metropolitan Egyetem harmadéves televíziós műsorkészítő szakos hallgatója mesélt az Eduline-nak az egyetemi éveiről, tapasztalatairól. Milyen volt az első éved? Az első évem borzasztóan nehéz volt, sok tárgyam, rengeteg házi feladatom és vizsgám volt, nagyon el voltam havazva.

Hozzászólások

Felvételi 2026: mutatjuk, hol emelkedhetnek és hol csökkenhetnek a ponthatárok az orvosi szakokon

Már csak néhány hét van hátra a ponthatárok kihirdetéséig, de a jelentkezési adatok alapján már most sejthető, melyik orvosi egyetemre lesz a legnehezebb bekerülni. Megnéztük, hogyan változott a jelentkezők száma a négy orvosképző intézményben, mit árulnak el az idei érettségikről érkező első visszajelzések, és ezek alapján megbecsültük, hol emelkedhetnek, hol maradhatnak változatlanok, illetve hol csökkenhetnek a 2026-os általános orvosi ponthatárok.

A NOKS-dolgozók bérrendezését és az elmaradt jutalmak kifizetését kéri a kormánytól a PDSZ és a PSZ

A jubileumi jutalmak visszamenőleges kifizetését, valamint a nevelést-oktatást segítő dolgozók (NOKS) bérrendezését sürgeti a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) és a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ), ezért nyílt levelet írtak Magyar Péternek és Lannert Juditnak. A szakszervezetek szerint mindkét intézkedés rövid időn belül megvalósítható lenne, és fontos üzenetet küldene a köznevelésben dolgozóknak az oktatásirányítás szemléletváltásáról.

Szűcs Dóra: „A tanároknak nem újabb elvárásokra, hanem több területre kiterjedő támogatásra van szükségük”

Nem attól digitális egy tanóra, hogy frontális oktatásban digitális tartalmakat vetítünk ki egy digitális táblán – vallja Szűcs Dóra, az Országgyűlés tizenhat év után ismét önálló oktatási bizottságának elnöke. Szerinte a magyar közoktatásban a technológia már jelen van, de sok helyen még hiányzik a szakmai támogatás, a diákokat és tanárokat érintő jóléti támogatás és az infrastruktúra. Az oktatási bizottság elnökével a közoktatás helyzetéről, a digitális kompetenciák szerepéről és a testület előtt álló feladatokról beszélgettünk.

Ezeken a balatoni szabadstrandokon lehet ingyen csobbanni

A balatoni strandbelépők ára idén is emelkedett, de továbbra sem kell mindenhol fizetni a fürdőzésért. A Balaton körül 2026-ban is több mint 40 ingyenesen látogatható szabadstrand várja a nyaralókat, főként a déli parton.

Helyettes államtitkár lett a TASZ korábbi szakmai vezetője

Zeller Judit, a TASZ Esélyegyenlőségi és Önrendelkezési Programjának korábbi vezetője a miniszterelnök döntése alapján a Szociális és Családügyi Minisztérium helyettes államtitkára lett. A jogvédő szervezet szerint kinevezése fontos visszajelzés az emberi jogi szemlélet kormányzati szerepvállalására.