#Egyéb


Egyre vonzóbb a tanári pálya? Így látja az államtitkár

Több minden bizonyítja, hogy az elmúlt években sikerült növelni a pedagóguspálya presztízsét- mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára június első vasárnapján, a pedagógusnapon Budapesten tartott sajtótájékoztatón, ahol köszönetet mondott 170 ezer pedagógusnak.







Új szakgimnázium indul Budapesten

Külkereskedelmi Szakgimnázium indul szeptembertől a fővárosban a Budapesti Zsidó Hitközség (BZSH) fenntartásában a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) támogatásával - közölte az új intézmény igazgatója.









Rosszul járhatnak a jövőre érettségizők: a történelemtanárok is támogatják a diákok petícióját

Valóban méltánytalan lenne, ha a következő tanévben vagy később érettségizők hátrányosabb helyzetbe kerülnének az idei évben vizsgát tevő társaiknál – így reagált a Történelemtanárok Egylete arra, hogy 11. évfolyamosok petíciót indítottak: azt szeretnék elérni, hogy ők is használhassák majd a történelemérettségin a kronológiát tartalmazó, „régi” történelmi atlaszt.



"Nem arról van szó, hogy egyszerűen kidobjuk Jókait vagy a Bánk bánt"

Tényleg érdemes lenne kihúzni a kötelező olvasmányok listájáról a Jókai-műveket, a legismertebb Móricz-regényt vagy éppen a Bánk bánt? Van helye a magyarórán a populáris irodalomnak, például az Alkonyat-trilógiának vagy Az éhezők viadalának? Biztosan igaz, hogy a kortárs műveket könnyebben értelmezni tudják a tizenévesek, mint a 19. század irodalmát? És mihez kezdhet egy magyartanár, ha az osztály több mint fele nem olvassa el A kőszívű ember fiait?