Bruttó 300 ezer forint alatt is lehet az átlagjövedelem: ezekkel az alapszakos diplomákkal keresnek a legkevesebbet
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
Jót akarhatott, mégis óriási pánikot keltett egy fővárosi általános iskola igazgatója a szülőknek elküldött levelével, amelyben szervezett gyermekrabló bandákra hívja fel a figyelmet.

Biztos forrásból tudja egy szülő, hogy Pécsett és Budapesten szervezett bandák szednek össze 10–14 éves lányokat, és külföldre viszik őket. A rendőrség még nem tudja, kik ezek - írta az igazgató egy a Bors szerint, a szülőknek küldött levélben. Arról is beszámolt, hogy múlt héten az egyik 9 éves tanulójukat úton hazafelé követte egy férfi, aki valamivel lefújta és meg is támadta.
A gyerekrablókkal kapcsolatban a BRFK közölte: az esetről sem a Budapesti Rendőr-főkapitányság, sem a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság nem tud, ilyen irányú bejelentés nem érkezett. A rendőrök felvették a kapcsolatot az igazgatóval, aki konkrét információval nem is tudott szolgálni.
Több diák életét megmentette a hős testneveléstanár, iskolai ámokfutót terített le
Kiengedték a kórházból azt a tornatanárt, aki még időben leterített egy iskolai lövöldözőt. A 29 éves Jason Seamen pénteken került kórházba. Egy iskolai lövöldözést akadályozott meg, ezzel pedig feltehetően több diák életét is megmentette. Az indianai Noblesville West középiskolában Ethan Stonebraker kezdett el lövöldözni két pisztollyal, miután elkérte magát az egyik óráról.
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A Szegedi Törvényszék megsemmisítette a kormányhivatal elutasító határozatát, amely megakadályozta, hogy alapítványi fenntartásban induljon újra a 2024-ben bezárt intézmény. Az iskola a tervek szerint a 2027/2028-as tanévben nyithatja meg ismét a kapuit.
Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.
A szervezet szerint a döntés a polgári engedetlenség miatt kirúgott tanárok folyamatban lévő pereiben is fontos szerepet játszhat.
„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.
Ne kisiskolásokat várjanak a tanítók az első osztályba, hanem az iskola alkalmazkodjon jobban a hat-hét éves gyerekek életkori sajátosságaihoz – többek között ezt javasolja a Nemzeti Pedagógus Kar óvodai szakmai munkacsoportja. Szerintük az általános iskola első két évének, de legalább az első osztálynak a játékos átmenetről kellene szólnia.
Átfogó, életkornak megfelelő szexuális nevelést javasol az Európa Tanács mind a 46 tagállamában. A szervezet szerint a gyerekeknek nemcsak biológiai ismeretekre van szükségük, hanem arra is, hogy felismerjék a bántalmazást, tisztában legyenek a saját határaikkal, és tudják, mikor és hogyan kérhetnek segítséget.
Az elkövető egy 17 éves fiú, aki tettét azzal indokolta, hogy az iskolába járó fiatalok korábban gúnyolták őt, ezért haragudott rájuk.
Fendler Judit több olyan esetet is felidézett, amikor állítása szerint kormányközeli vállalkozók és fideszes politikusok próbálták befolyásolni az egyetem beszerzéseit.
Nem mindegy, mikor fejeztétek be a tanulmányaitokat, és az sem, hogy utána továbbtanultok vagy munkába álltok.
A korai szelekció megszüntetését, a tankötelezettség 18 évre történő visszaemelését és 10-12 évfolyamos egységes iskolák létrehozását javasolja a Civil Közoktatási Platform (CKP).