A gázai háború miatt tüntetnek az amerikai egyetemeken, több tucat diákot tartóztattak le
Az egyetemek a rendőrséget hívták a tömegek feloszlatására. Több hallgatót is felfüggesztettek.
Az egyetemek a rendőrséget hívták a tömegek feloszlatására. Több hallgatót is felfüggesztettek.
Az LMP-t és a Mi Hazánkot leszámítva az összes nagyobb ellenzéki párt tüntetett vasárnap délután három órától a Kossuth téren a közvetlen államfőválasztásért.
Tornyos Kata
Nem árulja el a titkosszolgálat, hogy miért jelent nemzetbiztonsági kockázatot, de az egyházi iskolában tanító pedagógus 2022-ben szavazatot számlált a XVIII. kerületben, ukrán menekülteket fogadott be, év végén pedig részt vett a pedagógustüntetéseken.
Tornyos Kata
Az Egységes Diákfront és az Országos Közös Akarat szerda este fáklyás felvonulást szervezett a bántalmazott gyerekek és fiatalok melletti kiállásként.
Több mint 50 ezer ember vett részt a pénteki tüntetésen, amivel vasárnap estig 203 millió forint adományt sikerült összegyűjteni, a szervezők mégis úgy gondolják, hogy ezzel még nem ért véget a tevékenységük.
Összegyűjtöttük, hogy a pénteki demonstráció népszerű szervezői hogyan foglalkoztak a közösségi oldalaikon a kegyelmezési botránnyal.
Bár még csak szerda van, de eddig 22 ezernél is többen érdeklődnek vagy részt vesznek a youtuberek pénteki tüntetésén a Hősök terén.
Az elmúlt napok történései arra sarkallták a fiatal youtubereket, hogy kilépjenek az online térből, és felemeljék a hangjukat.
A sztrájkoló csoport a Brown Egyetem eltávolodását követeli olyan vállalatoktól, amelyek hasznot húznak a Gázában történő izraeli katonai támadásokból.
Péntek délután a Belügyminisztérium előtt gyülekeznek majd, hogy onnan a Sándor-palotához vonuljanak.
Székács Linda
A szülők az önkormányzat előtt tüntettek egy iskolabuszért.
Demonstráció a Karmelitánál, demonstráció a Fidesz-székháznál, a kettő között pedig az írásbeli érettségik. Ezek voltak 2023 májusának legfontosabb történései.
Székács Linda
Sorozatos tiltakozások a státusztörvény ellen, kordonbontásba torkolló tüntetés, könnygázzal a diákok ellen. Ezek voltak 2023 áprilisának legfontosabb történései.
Székács Linda
November 16-án este 19 órára diákok egy csoportja Ádám Zoltán visszavételéért és az egyetemi autonómiáért tüntetést szervez.
Az Egységes Diákfront és az aHang sajtótájékoztatón számolt be az általuk létrehozott alternatív népszavazás eredményeiről.
Egy hónap után szombaton meghalt Armita Garavand iráni középiskolás diáklány, aki október elején vitatott körülmények között esett kómába a teheráni metróban.
Eduline/MTI
A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem területén az oktatók az egyetem önállósága mellett, a tervezett modellváltás ellen tiltakoztak október 22-én.
Az oktatásért és a tanárokért tüntettek, valamint 1956 eseményeire emlékeztek a demonstrálók, akik a Hősök teréről az Oktogonig vonult, ahol többek között Iványi Gábor, Karácsony Gergely és a Tanítanék Mozgalom képviselői is beszédeket mondtak.
Székács Linda
Október 23-án újra utcára vonul az Egységes Diákfont (EDF) az Országos Közös Akarat szervezeteivel, a Tanítanék mozgalommal és a Fővárossal kiegészülve.
Tornyos Kata
A megemlékezés előtt vonulnak utcára a tüntetők a fővárosban.