Ingyenes tanodát nyit a Cigány Írószövetség
Tanodát és akadémiát nyit a tanulni vágyó gyermekek számára a Cigány Írószövetség Dunavarsányban szombaton - közölte az MTI-vel Ruva Farkas Pál író, szociológus, a 2008-ban alapított szervezet vezetője.
Tanodát és akadémiát nyit a tanulni vágyó gyermekek számára a Cigány Írószövetség Dunavarsányban szombaton - közölte az MTI-vel Ruva Farkas Pál író, szociológus, a 2008-ban alapított szervezet vezetője.
MTI
A szakmai felhördülést követően az Emberi Erőforrások Minisztériuma kiegészítette az eredetileg 5 milliárdos uniós forrásból működtetett Tanoda Programot, mert rengeteg olyan intézmény maradt pénz nélkül, akik évek óta jól végzik munkájukat.
Eduline
Az idei a béremelések éve volt az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) által felügyelt ágazatokban - így értékelte 2016-ot Balog Zoltán miniszter éves meghallgatásán az Országgyűlés Kulturális bizottságának csütörtöki ülésén.
MTI
A Tanoda Platform összegezte tapasztalatait az idei évre kiírt, többnyire el nem nyert uniós támogatásokról: félrepontozott sablonértékelések, ismeretlen pályázók felülpontozása és mulasztások sora vezetett oda, hogy számos tanoda működése lehetetlenült el.
Eduline
Több mint ezer tanodát szerettek volna üzemeltetni alapítványok a hátrányos helyzetű gyerekek felzárkóztatására, ám a legelismertebbek sem kaptak támogatást. Csütörtökön sikerült az egyeztetés, még kaphatnak mentőővet a kormánytól.
eduline/mti
Sok tanodát szervező alapítvány fogadhatta csalódással a működési támogatásokra kiírt pályázat eredményhirdetését. Egyesek levélben ugyan olvashatták az "örömmel értesítjük" kezdősorokat, azonban elutasítással zárult a levél. Rengeteg roma gyerek veszítheti el a felzárkóztatásukra létrehozott tanodáját.
Eduline
Április óta nem hirdetett eredményt az Emberi Erőforrások Minisztériuma a tanodák támogatási pályázatánál, így országosan 200 intézmény sodródott a megszűnés határára, sőt, néhányan már be is fejezték működésüket.
Eduline
Az ország tanodáinak fele már beadta a kulcsot, mert hónapok óta képtelenek kihirdetni a pályázatok eredményeit. A szakemberek legjobb esetben is közmunkásként dolgoznak.
Eduline
Hárommilliárd forint jut a tanodák működésének biztosítására az idén - írta a Magyar Hírlap.
MTI
Két év alatt megháromszorozódott a tanodák száma, jelenleg 169 működik országszerte - mondta Langerné Victor Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) társadalmi felzárkózásért felelős helyettes államtitkára csütörtöki sajtótájékoztatóján.
MTI
Hátrányos helyzetű diákok felzárkózásának elősegítésére három programban összesen mintegy 11,5 milliárd forintra...
MTI
Kincses Sziget - Térségi Tanoda Hálózat elnevezéssel, 150 millió forint uniós támogatással hátrányos helyzetű, főleg cigány származású gyerekeknek indul tanodai program Borsod-Abaúj-Zemplén megye leghátrányosabb helyzetű településein.
Eduline