Halogatja a döntést a kormány, tönkremennek a tanodák

Az ország tanodáinak fele már beadta a kulcsot, mert hónapok óta képtelenek kihirdetni a pályázatok eredményeit. A szakemberek legjobb esetben is közmunkásként dolgoznak.

  • Eduline

Egy éve hiába várnak a pályázati pénzekre a hátrányos helyzetű gyerekeket felzárkóztató tanodák – írja a Délmagyar.

A lap szerint Csongrádban hat ilyen csoportnak telt le a pályázat projektideje, de újabb pályázati pénzek még nem érkeztek. Emiatt sok tanodában ingyen dolgoznak a szakemberek, jobb esetben közfoglalkoztatottként.

Mik azok a tanodák, és miért jöttek létre? Ebből a cikkünkből megtudhatjátok.

A pénzhiány miatt egyes helyeken az uzsonna minősége is romlott, de táborok, rekreációs programok is elmaradnak.

A Tanoda Platform szakmai szövetség szerint elfogytak a tartalékok, ezért az ország 200 tanodájának fele már bezárt. Az Emmi már egy ideje hitegeti a tanodákat, legutóbb hó végére ígértek eredményhirdetést a pályázatokkal kapcsolatban.

Így támogatja a kormány a tanodákat
Hozzászólások

Négy évre szóló, 45 milliárdos tankönyvszerződést kötött a Kello – kérdés, meddig marad a jelenlegi tankönyvpiac

A következő négy évben is az Alföldi Nyomda készítheti és szállíthatja a tankönyveket, miután a tankönyvellátásért felelős cég újabb hosszú távú szerződést kötött a nyomdával. A mostani, 45 milliárd forintos keretösszeg jelentősen meghaladja a korábbi tenderek értékét: a 2020-as közbeszerzés még 20,8 milliárd forintról szólt.

Miskolci Egyetem rektora: „A modellváltás nem egy nukleáris csodafegyver, ami gyógyírt jelentett volna a felsőoktatás sok évtizedes problémáira”

A Miskolci Egyetem rektora szerint a 2020-2021-es átalakítás „vitathatatlanul egy túlpolitizált környezetben ment végbe”, de szerinte hiba lenne teljesen visszafordítani a rendszert. Horváth Zita úgy látja, hogy az elmúlt években az egyetemek pénzügyi mozgástere jelentősen nőtt, ugyanakkor az autonómia kérdése továbbra is rendezetlen maradt.

„Nem a bejutás a nehéz, hanem a bennmaradás” – egyre gyengébb fizikatudással érkeznek az egyetemre a műszaki hallgatók

Sok diák már tizedik osztály után nem tanul fizikát, a középiskolák pedig inkább a felvételi pontszám maximalizálására készítenek fel, mint a valódi tudás megszerzésére – mondta Dr. Tevesz Gábor, a BME Villamosmérnöki és Informatikai Karának címzetes egyetemi tanára az Eduline-nak, akivel a közép-és emelt szintű fizikaérettségi kapcsán beszélgettünk.