Az SZFE-t működtető alapítvány pert vesztett a HÖK-kel szemben
Megsértették ugyanis a hallgatói önkormányzat véleményezési jogát.
Megsértették ugyanis a hallgatói önkormányzat véleményezési jogát.
Tarnay Kristóf
Pedig tovább használnák egyes részeit. Ez volt az, amit a hallgatók 70 napra blokád alá vettek az alapítványi átszervezés ellen tiltakozva.
Eduline
A Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) legfontosabb játszóhelyének számít a Vas utcai Ódry Színpad, ennek ellenére 2020 októbere, vagyis az egyetemfoglalás óta nem használták.
Eduline
Döntését azzal indokolta a minisztérium, hogy megnövekedtek a feladatai a Színház-és Filmművészeti Egyetemen.
Eduline
"Az alapítványi modell mindaddig nem biztosítja az egyetemek szabadságát, amíg a kuratóriumokat a kormány/miniszterelnök választja ki és bízza meg határozatlan időre" írta közleményében a Freeszfe.
Eduline
A Színház- és Filmművészeti Egyetem kuratóriumi elnöke a hallgatók nyílt levelére reagált. Szerinte jó úton járnak.
Eduline
Nem vagyunk, és nem leszünk részesei semmiféle “áthangolásnak”, ami pedig a “másik gerincet” illeti, közöttünk mindenki a saját gerincéből dolgozik, úgy, ahogy az intézmény legtöbb hallgatója tette az elmúlt 157 év során - reagáltak a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatói Vidnyánszky Attila nyilatkozatára.
Eduline
Az utóbbi napokban ismét nagy figyelmet kapott a Színház- és Filmművészeti Egyetem, miután az intézmény korábbi rektorát is kizárta a szenátus a doktori tanácsból.
Eduline
Már M. Tóth Géza korábbi rektor sem a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) Doktori Tanácsának tagja, amelynek jelenlegi vezetői hétfőn ezzel kapcsolatban levelet írtak a Magyar Felsőoktatási Akkreditációs Bizottságnak (MAB).
Eduline
Az igazságérzete nem engedi a további munkát, ezért lemondott a tisztségéről a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) Hallgatói Önkormányzatának (HÖK) elnöke.
Eduline
Jogerős bírósági döntés született arról, hogy Faur Annát, a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) oktatóját jogellenesen rúgták ki.
Eduline
„Komplex reáltárgyakról” is beszélt Csák János, a kulturális és innovációs miniszteri poszt jelöltje erről az Országgyűlés vállalkozásfejlesztési bizottságában, szerdán. A leendő tárcavezető kitért a modellváltásra is, képviselői kérdésre azt mondta, nem szerepel a tervek között újabb egyetemek modellváltása.
Eduline/MTI
Ukrajnából menekült diákok költöztek be a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) fővárosi, Vas utcai kollégiumába.
Eduline/MTI
Egy pályázó adta be jelentkezését a Színház- és Filmművészeti Egyetem rektori pozíciójára, Rátóti Zoltán.
Eduline
Több mint 19 millió forint jött össze a Freeszfe jótékonysági aukcióján, a legnagyobb összegért a Sátántangó eredeti munkakópiája kelt el.
Eduline
Kiírták a Színház- és Filmművészeti Egyetem rektori pályázatát. Az új rektor öt évig vezetheti majd az egyetemet.
Eduline
Nem sértette a felsőoktatásiautonómiáját, hogy 2020 novemberében felfüggesztették az oktatást a Színház- és Filmművészeti Egyetemen – így döntött az Alkotmánybíróság (Ab).
Eduline
Már át is vették a diplomájukat az osztrák partneregyetemeken azok a hallgatók, akik a Freeszfe Emergency Exit nevű „diplomamentő” programjában tanultak.
Eduline
A most meghozott ítélet szerint a dolgozók sztrájkja a véleménynyilvánítás egy sajátos formája volt, ebben vett részt a kirúgott oktató is.
Eduline
Jövő héten vehetik át a diplomájukat a német és az osztrák partneregyetemeken azok a hallgatók, akik a Freeszfe Emergency Exit nevű „diplomamentő” programjában tanultak.
Eduline