Bruttó 300 ezer forint alatt is lehet az átlagjövedelem: ezekkel az alapszakos diplomákkal keresnek a legkevesebbet
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
Nem vagyunk, és nem leszünk részesei semmiféle “áthangolásnak”, ami pedig a “másik gerincet” illeti, közöttünk mindenki a saját gerincéből dolgozik, úgy, ahogy az intézmény legtöbb hallgatója tette az elmúlt 157 év során - reagáltak a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatói Vidnyánszky Attila nyilatkozatára.
Vidnyánszky Attila, az SZFE-t fenntartó alapítvány kuratóriumi elnöke néhány nappal ezelőtt azt mondta, egy ideje pontosan látta, hogy az egyetem „átgondoltan központi bázisa annak a rendszernek, amit a liberálisok kiépítettek maguknak. Utánpótlást képeznek, elég megnézni a tüntetések résztvevőit, ahol a színházi és a filmes szakma ott van az élvonalban. A hisztéria amiatt volt, mert az egyik utolsó bázisukat foglaltuk el. (…) Akik innen kikerülnek, másik hangnemet és másik gerincet fognak képviselni. (…) A diákok áthangolása nem egyszerű dolog.”
A Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatói a Színház Online-nak eljuttatott nyílt levelükben elhatárolódtak Vidnyánszky Attila nyilatkozatától. Azt írták, elutasítják a művészettel foglakozó diákok politikai alapon történő megbélyegzését.
„Az ilyen és ehhez hasonló megnyilvánulások csak fokozzák a feszültséget, ami a színházi és filmes szakmában kialakult az elmúlt években. Tanárainkkal szakmai munkát végzünk az óráinkon, ami nem azonos Vidnyánszky Attila és a vezetőségi tagok ideológiai alapú megnyilvánulásaival. Nem vagyunk, és nem leszünk részesei semmiféle “áthangolásnak”, ami pedig a “másik gerincet” illeti, közöttünk mindenki a saját gerincéből dolgozik, úgy, ahogy az intézmény legtöbb hallgatója tette az elmúlt 157 év során” – emelik ki.
Hozzáteszik: azt üzenik a szakmának és a nyilvánosságnak is, hogy az SZFE-re beiratkozással nem ideológiai tábort választottak maguknak. „Világnézettől és pártpolitikától független közösség vagyunk, amelyben mindenkinek helye van, aki filmmel vagy színházzal szeretne foglalkozni. Kíváncsiak vagyunk a világra, alkotni, tanulni, fejlődni szeretnénk, ezért éltünk egy lehetőséggel, amiből Magyarországon nincs sok. A beskatulyázás, a széthúzás és az elzárkózás helyett az összetartást szeretnénk erősíteni, ezért arra ösztönzünk minden magyar művészeti közösséget és iskolát, hogy vállalják a párbeszédet velünk és egymással. A jó kapcsolat és a közös munka mindannyiunk érdeke” – fogalmaznak.
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A Szegedi Törvényszék megsemmisítette a kormányhivatal elutasító határozatát, amely megakadályozta, hogy alapítványi fenntartásban induljon újra a 2024-ben bezárt intézmény. Az iskola a tervek szerint a 2027/2028-as tanévben nyithatja meg ismét a kapuit.
Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.
A szervezet szerint a döntés a polgári engedetlenség miatt kirúgott tanárok folyamatban lévő pereiben is fontos szerepet játszhat.
„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.
Ne kisiskolásokat várjanak a tanítók az első osztályba, hanem az iskola alkalmazkodjon jobban a hat-hét éves gyerekek életkori sajátosságaihoz – többek között ezt javasolja a Nemzeti Pedagógus Kar óvodai szakmai munkacsoportja. Szerintük az általános iskola első két évének, de legalább az első osztálynak a játékos átmenetről kellene szólnia.
Átfogó, életkornak megfelelő szexuális nevelést javasol az Európa Tanács mind a 46 tagállamában. A szervezet szerint a gyerekeknek nemcsak biológiai ismeretekre van szükségük, hanem arra is, hogy felismerjék a bántalmazást, tisztában legyenek a saját határaikkal, és tudják, mikor és hogyan kérhetnek segítséget.
Ezeket a feladatokat kapták közép- és emelt szinten az angolból érettségizők.
Fendler Judit több olyan esetet is felidézett, amikor állítása szerint kormányközeli vállalkozók és fideszes politikusok próbálták befolyásolni az egyetem beszerzéseit.
Nem mindegy, mikor fejeztétek be a tanulmányaitokat, és az sem, hogy utána továbbtanultok vagy munkába álltok.
A korai szelekció megszüntetését, a tankötelezettség 18 évre történő visszaemelését és 10-12 évfolyamos egységes iskolák létrehozását javasolja a Civil Közoktatási Platform (CKP).