Az SZFE Vas utcai kollégiumát is megnyitották a menekült hallgatók előtt

Ukrajnából menekült diákok költöztek be a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) fővárosi, Vas utcai kollégiumába.

  • Eduline/MTI

Az SZFE azt írta: vasárnap délben a háború kitöréséig Ukrajnában tanuló, Harkovból és Kijevből érkező afrikai, ghánai és nigériai, diákokat fogadott be az intézmény. Egy rövid regisztrációs eljárás után el is foglalhatták a menekültek fogadása céljából felújított szobáikat.

Összesen 60 hallgatónak tudnak szállást adni. Az innovációs minisztérium szervezésében érkezett menekült egyetemistáknak itt eldönthetik, hogy hazautaznak vagy maradnak Magyarországon, és itt folytatják az egyetemet.

Hozzászólások

Pilz Olivér is tankerületi vezető lett

Alig két hónappal azután, hogy három év kihagyás után visszatért a tanításhoz, már tankerületi igazgatóként folytatja munkáját Pilz Olivér. A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója november 5-től a Miskolci Tankerületi Központ élére kerül.

„Abszurd hungarikum, hogy egy diáknak ma sokszor nehezebb bekerülnie egy úgynevezett elitgimnáziumba, mint néhány évvel később egy színvonalas egyetemre”

A hatosztályos gimnázium rengeteg lehetőséget ad a tehetséges gyerekeknek, a felvételik körül kialakult harc és az igazságtalan rendszer viszont komoly gond – véli Molnár Péter, a budapesti Toldy Ferenc Gimnázium igazgatója. Szerinte az iskolája ugyan a jelenlegi helyzet egyik nyertese, de a rendszer így is sok tehetséges gyereket hagy cserben.