Nem kérnek az aranydiplomából a Színház- és Filmművészeti Egyetem ötven évvel ezelőtt végzett hallgatói

A Jászai Mari-díjas és Kossuth-díjas színészek, Vámos László korábbi osztálya elhatárolódnak az egyetem jelenlegi szellemiségétől.

  • Székács Linda

„Az a Színház- és Filmművészeti Egyetem (korábban Főiskola), amelynek mi egykor növendékei voltunk, a döntés-előkészítés demokratikus szabályainak megkerülésével, a szakma, a hazai és nemzetközi közvélemény tiltakozása ellenére 2020. szeptember 1-én magánegyetemmé alakult. Az újjáalakult intézmény vezetői több alkalommal is határozottan elhatárolódtak az addig működő egyetem működési elveitől, szellemiségétől, és ezzel olyan értékeket tagadtak meg és romboltak le, amelyeknek a szellemében mi annak idején nevelkedtünk" - szerepel abban a levélben, amit Vámos László filmrendező ötven évvel ezelőtt végzett osztálya írt, és ami a 444-hez is eljutott.

A levelet olyan ismert színművészek és rendezők írták, mint a Jászai Mari-díjas Kútvölgyi Erzsébet, Lázár Kati és Egri Márta, valamint Miklósi Judit, Varsa Mátyás és Vas-Zoltán Iván, akik a Színház- és Filmművészeti Egyetem tanévnyitóján, szeptember 11-én aranydiplomát vehetnének át az Uránia Filmszínházban.

A művészek azt írják, nem vehetnek át aranydiplomát azoknak a kezéből, akik megtagadták egykori tanáraik, és az SZFE jelenlegi tanárainak sorát Nádasdy Kálmántól Ascher Tamásig.

"Azt a szakmai nyitottságot és sokszínűséget, amit az átalakítás folyamatában az utolsó pillanatig védeni próbáltunk, és ami számunkra ma is mindennél fontosabb” - teszik hozzá.

A Színház- és Filmművészeti Egyetemen 2020 szeptemberében kezdődtek tiltakozások, miután az Innovációs és Technológiai Minisztérium májusban közölte, hogy a "magyar kultúra fejlődésének" biztosítása érdekében az intézmény új modellben működne tovább. Az egyetemi autonómia elvesztésétől tartó hallgatók több tüntetést is szerveztek és hetekre blokád alá vonták az egyetem épületeit, köztük az Ódry Színpadot is, de az intézmény oktatói, színházkritikusok, rendezők, más magyar egyetemek és ismert nemzetközi színészek is tiltakoztak a modellváltás ellen és szolidaritásukat fejezték ki a színművészetis diákokkal, akik egyébként az Oktatási Hivatal ellen is pert indítottak.

A hallgatók és a szakma tiltakozása ellenére a Színház- és Filmművészeti Egyetem modellváltása megtörtént, a felvételiző diákok száma jelentősen visszaesett, számos oktató felmondott, az intézmény százötven korábbi, tiltakozó hallgatójának félbemaradt diplomáját pedig külföldi egyetemek mentették meg.

 

Hozzászólások

Pukli István: „A pedagógiai felelősség része annak felismerése is, ha valaki nem kérdez, mégis segítségre szorul”

Egy dániai SOSU-órán, egy prezentáció közben szembesültem azzal, hogy a kooperáció és a kollaboráció fogalmát mennyire eltérően értelmezhetjük. Pedagógusként régóta foglalkoztat ez a kérdés. Magyarországon tanítottam, tanulásszervezési módszereket alkalmaztam és pedagógusokat is képeztem. A kooperatív tanulás számomra nem egy divatos módszertani címke, amelyet utólag ragasztunk a csoportmunkára, hanem tudatosan felépített pedagógiai rendszer. Vélemény.

„Az adományozás könnyen függőségi viszonyt alakíthat ki” – így segít a szegregátumban élő családoknak az Edison-díjas Bagázs

A két roma szegregátumban jelen lévő Bagázs Közhasznú Egyesület közel 150 önkéntessel, évente négyezer foglalkozással segíti a hátrányos helyzetű családokat, miközben az iskolákban, fesztiválokon és vállalatoknál is igyekszik érzékenyíteni, és eljuttatni minél több helyre az üzenetet, hogy nem mindenki indul ugyanonnan az életben.