Megmarad a diplomájuk - kimenekítik az SZFE hallgatóit a külföldi egyetemek

Öt európai egyetem veheti át a Színház- és Filmművészeti Egyetem százötven hallgatóját kreditestől, mesterestől.

  • Csik Veronika

A különböző egyetemeken más-más konstrukciók valósulnak meg, a program célja azonban egységes: menekülőutat teremteni azoknak a hallgatóknak, akik az intézmény modellváltása és annak körülményei miatt nem látják biztosítottnak a tanszabadság és az autonóm alkotómunka feltételeit az SZFE-n 

- írja a Freeszfe Egyesület közleményében. Az Emergency Exit programban, amit az egyesület szervez, százötven SZFE-s hallgatónak már biztosan nem kell lemondania képzéséről és diplomájáról akkor sem, ha az intézmény átalakítása után nem szeretnének az SZFE-n diplomázni.

Az említett öt egyetem között ott van a salzburgi zeneművészeti egyetem (Universitat Mozarteum), a ludwigsburgi előadóművészeti egyetem (Akademie für Darstellende Kunst Baden-Württemberg), a varsói színművészeti egyetem és annak kihelyezett bialystok-i bábtanszaka (Akademia Teatralna im. Aleksandra Zelwerowicza), valamint a svájci színiakadémia (Accademia Teatro Dimitri) – velük sikerült megállapodni tizennégy SZFE-s osztály átvételéről.

Az egyetemek elismerik majd az eddig megszerzett krediteket és a hallgatók mestereikkel folytatott további munkát is. Egy belső felmérés alapján még ennél is többen élnének a lehetőséggel, ezért továbbra is folynak tárgyalások más egyetemekkel.

Az említett osztályok többsége már a tavaszi szemesztertől az Emergency Exit programban folytatja. Közel hetven vidéki és határon túli hallgató elszállásolása a tavaszi szemeszter idejére a Közép-európai Egyetem (CEU) jóvoltából lett megoldva.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

„Nem lehet a készülésre kényszeríteni egy nem neurotipikus gyereket” – így élte meg a középiskolai felvételit egy autista nyolcadikos

A középiskolai felvételi önmagában is komoly terhelést jelenthet egy nyolcadikosnak, egy autizmusspektrum-zavarral élő diáknál azonban a felkészülés egészen más kérdéseket is felvethet. Hogyan lehet hónapokon keresztül készülni, ha a gyerek nehezen veszi rá magát az otthoni tanulásra? Mit lehet tenni, ha jó képességei ellenére nem önálló a tanulásban? És hogyan választ iskolát egy család, ha közben azt érzi, hogy maga a felvételi rendszer elsősorban a neurotipikus, szabálykövető és rendkívül szorgalmas gyerekeknek kedvez?

Nem csak a rugalmas iskolakezdés van tervben, hanem a rugalmas óvodakezdés is

A kora gyermekkori ellátórendszer több ponton is átalakulhat a következő időszakban. A Civil Közoktatási Platform Dr. Kereki Judit kora gyermekkori jóllétért felelős államtitkárral egyeztetett a tervekről, amelyek között a rugalmas iskolakezdés visszaállítása mellett a rugalmas óvodakezdés lehetőségének megteremtése is szerepel.

@eduline.hu 🎓🧪 Novák Blanka biológus, aki fiatal kutatóként már 18 évesen a Nobel-díjátadón képviselte Magyarországot. A Brain Bar csütörtöki napján beszélgettünk vele. @Novák Blanka #eduline #stem #magyartiktok #fy #magyar ♬ eredeti hang - eduline.hu

Már igényelhetők az ingyenes laptopok a KRÉTA-ban, idén is sok a használt köztük

Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.