"A hasznos élettapasztalatot köszönöm" - lemondott az SZFE HÖK elnöke

Az igazságérzete nem engedi a további munkát, ezért lemondott a tisztségéről a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) Hallgatói Önkormányzatának (HÖK) elnöke.

  • Eduline

A Telex szúrta ki Ferenczy Nagy Boglárka Facebookon közzétett levelét, amiben azt írja, az igazságérzete nem engedi, hogy továbbra is a HÖK-ben folytassa a munkáját.

Az általam ismert útvonalak, az őszinteség, a tiszta kommunikáció, a logikus gondolkodás, az észszerű rugalmasság útvonalai – most már világos – itt nem vezetnek sehová. Nincsenek eszközeim”

– írta. A levél szerint a sok megbeszélés és kompromisszum végül oda vezetett, hogy az egyetem vezetősége elkezdte kihagyni a HÖK-öt fontos információkból, és ami el is jutott az önkormányzat vezetéséhez, az is késve.

Elérték, hogy most semmi beleszólásom nincs abba, hogy a gólyatábort egyetlen emaillel, bármilyen érdemi indoklás nélkül ellehetetlenítették. Elérték, hogy már a diáktársaim se lássanak semmi tekintélyt a HÖK-elnöki pozíció mögött. És elérték, hogy annyira belefáradtam az említett, végeláthatatlan küzdelembe, hogy most abbahagyom. Hiszen én soha nem harcolni akartam Önökkel” - sorolta.

A volt HÖK-elnök szerint az SZFE rektoráról, Rátóti Zoltántól egy rövid, egymondatos választ kapott: „Lemondását tudomásul vettem és elfogadom”.

 

Hozzászólások

Pukli István: „A pedagógiai felelősség része annak felismerése is, ha valaki nem kérdez, mégis segítségre szorul”

Egy dániai SOSU-órán, egy prezentáció közben szembesültem azzal, hogy a kooperáció és a kollaboráció fogalmát mennyire eltérően értelmezhetjük. Pedagógusként régóta foglalkoztat ez a kérdés. Magyarországon tanítottam, tanulásszervezési módszereket alkalmaztam és pedagógusokat is képeztem. A kooperatív tanulás számomra nem egy divatos módszertani címke, amelyet utólag ragasztunk a csoportmunkára, hanem tudatosan felépített pedagógiai rendszer. Vélemény.

„Az adományozás könnyen függőségi viszonyt alakíthat ki” – így segít a szegregátumban élő családoknak az Edison-díjas Bagázs

A két roma szegregátumban jelen lévő Bagázs Közhasznú Egyesület közel 150 önkéntessel, évente négyezer foglalkozással segíti a hátrányos helyzetű családokat, miközben az iskolákban, fesztiválokon és vállalatoknál is igyekszik érzékenyíteni, és eljuttatni minél több helyre az üzenetet, hogy nem mindenki indul ugyanonnan az életben.