Demonstárciót tart délután az Egységes Diákfront
Délután háromkor vonulnak a Belügyminisztérium elé. Mutatjuk a részleteket.
Délután háromkor vonulnak a Belügyminisztérium elé. Mutatjuk a részleteket.
Tornyos Kata
A januárban érvénybe lépett kormányrendelet szerint az alsós tanítók már nyolcadik osztályig taníthatnak, óvónőként pedig középfokú végzettséggel is el lehet helyezkedni.
Másfél hónapja nem kapják meg kilépő papírjukat egy zuglói iskola korábbi pedagógusai, dolgozói, akik még ősszel a státusztörvény miatt nem írták alá az új munkaszerződésüket.
Biztossá vált, hogy januártól 32,2 százalékkal emelkedik a pedagógusok bére.
Eduline/MTI
Továbbra is sok a bizonytalanság a pedagógusok béremelésével kapcsolatban.
Tornyos Kata
A legnagyobb csökkenés az általános iskolai tanárok létszámában van.
Székács Linda
Január 1-jével életbe lépett a státusztörvény, megváltozott a pedagógusok jogviszonya, ők mostantól közalkalmazottak helyett köznevelési foglalkoztatotti jogviszonyban végzik a munkájukat más jogszabályok és rendelkezések alatt, mint azok, akik továbbra is közalkalmazotti pozícióban dolgoznak. Összeszedtük a törvény legfontosabb változásait.
Székács Linda
A státusztörvény több pontban is rendelkezik arról, hogy a jövőben kik, és milyen feltételek mellett taníthatnak a nevelési-oktatási intézményekben. Mutatjuk a legfontosabb szabályokat.
Székács Linda
Véget ért a nyári szünet, a pedagógushiány miatt nehezen indult a félév, szeptember 15-én pedig ismét a Karmelitánál ért véget a diákok tüntetése, miközben a státusztörvény alapján írt szerződések is megérkeztek. Ezek voltak 2023 szeptemberének legfontosabb történései.
Székács Linda
A tiltakozások elmaradtak, helyette a szakszervezetek többször is tárgyaltak a kormánnyal. Ezek voltak 2023 augusztusának legfontosabb történései.
Székács Linda
Elfogadták a státusztörvényt, de elmaradtak a tiltakozások, helyette kétezer pedagógus jelezte a felmondását a hónap végéig. Ezek voltak 2023 júliusának legfontosabb történései,
Székács Linda
Stagnáltak vagy romlottak a 2022-es kompetenciamérések eredményei, délutántól hajnalig vitatkoztak a parlamentben a státusztörvény tervezetéről. Ezek voltak 2023 júniusának legfontosabb történései.
Székács Linda
Sorozatos tiltakozások a státusztörvény ellen, kordonbontásba torkolló tüntetés, könnygázzal a diákok ellen. Ezek voltak 2023 áprilisának legfontosabb történései.
Székács Linda
Nem volt elég a miniszterek lemondása az Erasmus-ügy megoldásához, március elején előállt a kormány a státusztörvény tervezetével. Ezek voltak 2023 márciusának legjelentősebb történései.
Székács Linda
A "Pintér Sándornak az oktatás helyzetéről" című könyvet személyesen szerették volna átadni a belügyminiszternek.
Székács Linda
„Aki éppen ráér, az bemegy” - ez az új elv a tanárhiány miatt küszködő állami iskolákban.
Székács Linda
Januártól emelkedik a pedagógusok bére, kötelező illetményemelés azonban csak azoknak jár, akiknek a korábbi fizetése nem érte el a havi 440 ezer forintot.
Székács Linda
Időpont nélkül küldte vissza a szakszervezetek levelét.
Székács Linda
Elsősorban a természettudomány és az idegennyelv tanárokat vezényelhetik át a szomszédos településekre helyettesíteni.
Tornyos Kata
A pedagógusok 5 százaléka mondott fel 59 tankerületi iskoláiban. Ezzel párhuzamosan közel kétszerannyi tanár kezdte meg munkát, mint amennyien távoztak.