Másfél hónapja várnak kilépő papírjukra egy zuglói iskola volt dolgozói, tanárai

Másfél hónapja nem kapják meg kilépő papírjukat egy zuglói iskola korábbi pedagógusai, dolgozói, akik még ősszel a státusztörvény miatt nem írták alá az új munkaszerződésüket.

November végével megszűnt a munkaviszonya azoknak a tanároknak, nem pedagógus munkakörben foglalkoztatott dolgozóknak a zuglói Hunyadi János Ének-zenei, Nyelvi Általános Iskolában is, akik nem írták alá az új jogállásukról szóló munkaszerződést. Az

RTL Híradónak

többen is arra panaszkodtak, hogy bár 5 napon belül meg kellett volna kapniuk a kilépő papírjaikat, erre a mai napig nem került sor.

„A kilépő papírok nagyon fontosak a további munkavégzés szempontjából, munkakeresés szempontjából, álláskeresési járadék igényléséhez. Január közepe lesz lassan, és ez még mindig nem teljesült. Mi megkárosítva és hátráltatva érezzük magunkat a kollégáimmal”

– mondta az iskola egyik korábbi dolgozója.

Nem ő az egyetlen a zuglói iskolából, aki így járt. Az egyik voltt tanár úgy fogalmazott, hogy a munkaügyi központban 40 napon belül pótlási kötelezettsége van, ami ezen a héten fog lejárni.

"Ha nem tudom pótolni, akkor álláskeresési járadékot sem kapok.”

- nyilatkozta a felmondott pedagógus. A csúszás ezen kívül a társadalombiztosítás miatt még plusz kiadásokat is okozhat.

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) szerint a zuglói eset nem egyedi. Nagy Erzsébet úgy fogalmazott, hogy legalább még két tankerületi központ érintett. A Közép-Pesti Tankerületi Központ szerint a Magyar Államkincstárra (MÁK) várnak. Amint a szükséges papírokat a MÁK a Tankerülti Központ rendelkésére bocsátja, rögtön továbbküldik.

 

Hozzászólások

Évtizedek óta a BGE-n oktató tanárok mondtak fel, a hallgatók egy része forrong: már az oktatási minisztertől kérnek segítséget

Hallgatói és oktatói beszámolók szerint húsz-harminc éve a BGE-n tanító tanárok is felmondtak, gyakoriak az 50–60 fős szemináriumok, és olyan is előfordult, hogy egy 300 fős előadást mindössze 150 férőhelyes terembe írtak ki. Az egyetem jelenlegi vezetése által bevezetett központosított számonkérési rendszer szintén komoly elégedetlenséget váltott ki. A tiltakozók szerint sem a petíciók, sem a tüntetések, sem az egyetem vezetésével folytatott egyeztetések nem hoztak megnyugtató megoldást, miközben az érdekképviseleti fórumokba vetett bizalom is meggyengült. Bár a BGE vezetése és a HÖK nem látja ilyen súlyosnak a helyzetet, a Szabad BGE hallgatói csoport képviselője már az oktatási miniszterhez fordult, és független vizsgálatot kért.