Ösztöndíj: február 20-ig jelentkezhettek a honvédelmi minisztérium programjára
Idén is meghirdette esélyegyenlőségi ösztöndíját a Honvédelmi Minisztérium (HM) a katonai, illetve honvédelmi...
Idén is meghirdette esélyegyenlőségi ösztöndíját a Honvédelmi Minisztérium (HM) a katonai, illetve honvédelmi...
MTI
Március 10-ig pályázhattok a Campus Hungary ösztöndíjaira: most egy olyan programot mutatunk be nektek, amellyel akár féléves részképzésen is részt vehettek, és ehhez még 150-220 ezer forintos támogatást is kaphattok.
Eduline
November 5-ig (a konvergencia régiók ból november 20-ig) pályázhattok az Apáczai Csere János Doktoranduszi...
Eduline
Az Útravaló ösztöndíjprogram keretében induló Út a felsőoktatásba alprogram célja a hátrányos és halmozottan hátrányos...
eduline/mti
Egy kisebb budapesti lakás árát bukhatják el azok a hallgatók, akik idén szeptemberben önköltséges formában kezdik el az egyetemet vagy főiskolát. A jelenlegi szabályok szerint ők - amellett, hogy több százezres tandíjat kell fizetniük - nem kaphatnak tanulmányi ösztöndíjat és szociális támogatást, sőt van, ahol a kollégiumért is kétszer annyit kell fizetniük, mint az állami ösztöndíjasoknak.
Czervan Andrea
Több mint százötvenen jelentkeztek a Fogadjon örökbe egy magyar tanárt ösztöndíjprogramra Kárpátalján, a program célja...
MTI
Összesen 141-en jelentkeztek az egészségügyi államtitkárság által meghirdetett ösztöndíjprogram 620 helyére, amelyben a képzésüket kezdő fiatalok öt évig havi nettó százezer forintos támogatást kapnak, ha vállalják, hogy legalább tíz évig a magyar állami egészségügyben dolgoznak, és nem fogadnak el hálapénzt.
Eduline
Szeptember első hetében megkezdik külföldi munkájukat a Magyar Közigazgatási Ösztöndíj Program résztvevői.
Eduline
Szócska Miklós közlése szerint a kezdő szakorvosoknak szóló, múlt pénteken bejelentett ösztöndíjprogram csak a kezdete az egészségügyi ágazat dolgozóit érintő bérkompenzációnak, a szaktárca bízik az ország jövőjében, annak gazdasági teljesítőképességében.
Eduline
Harminchét roma származású szakember is lehetőséget kapott a Magyar Közigazgatási Ösztöndíj Programban való részvételre - mondta el Navracsics Tibor csütörtöki sajtótájékoztatóján.
Eduline
Programot indít az Állami Számvevőszék (ÁSZ): harminc gyakornokot foglalkoztatnak és készítenek fel a képesítő- és szakvizsgákra.
Eduline
Új ösztöndíjprogramot indít az ELTE legtehetségesebb közgazdászhallgatói számára a Concorde Csoport. Az idén először meghirdetett pályázat nyomán négy hallgató részesül az egy évre szóló támogatásban.
Eduline