Ösztöndíj tehetséges egyetemi hallgatók számára

Új ösztöndíjprogramot indít az ELTE legtehetségesebb közgazdászhallgatói számára a Concorde Csoport. Az idén először meghirdetett pályázat nyomán négy hallgató részesül az egy évre szóló támogatásban.

  • Eduline

A közelmúltban kötött megállapodást a Concorde Csoport a Polányi Károly Társadalomtudományi Kutatásért és Képzésért Alapítvánnyal egy új ösztöndíjprogram létrehozásáról. A most induló Concorde Ösztöndíjprogram keretében egy évre 115.000 forintot kaphat négy, kiemelkedő teljesítményt nyújtó hallgató.

 

A könyvbemutatóval összekötött eseményen a társaság ügyvezető igazgatója, Jaksity György és Pete Péter, a tanszék vezetője adta át az ösztöndíjakat a nyertes pályázóknak. A Concorde vezetője elmondta: „a Concorde Ösztöndíj megalapításának célja a tehetséges és szorgalmas diákok szakmai fejlődéséhez szükséges feltételek biztosítása és az anyagi háttérből fakadó egyenlőtlenségek csökkentése. Célunk tehát a kiemelkedő teljesítmény díjazása és egyben az esélyegyenlőség növelése.”

 

A pályázók teljesítményét méltatva Pete Péter egyetemi tanár elmondta, hogy a tanszék megalapításakor szem előtt tartott nyugat-európai standardok érvényesítése az ösztöndíj kiírásakor is elsődleges szempont volt. „A beérkezett munkák és főként a nyertes pályázatok igazolták célkitűzésünk helyességét – kiváló pályázatok születtek, ami további bizakodással tölt el minket a hallgatóink tanulmányait és a tanszék jövőjét illetően” – mondta Pete Péter.

 

Az együttműködés ezzel nem ér véget: Jaksity György elképzelései szerint a legtehetségesebb diákok az esetleges további foglalkoztatás reményében szakmai gyakorlaton is részt vehetnek a Concorde Értékpapír Zrt.-nél, valamint egyedi kutatási megbízásokat is kaphatnak.

Hozzászólások

Milyen diákmunkák fizetnek a legjobban, és mennyit lehet félretenni egy nyár alatt?

A nyári szünet sok diáknak nemcsak a pihenésről szól, hanem a pénzkeresetről is. Az elmúlt években jelentősen emelkedtek a diákmunkák órabérei, így ma már akár több százezer forintot is össze lehet gyűjteni egyetlen nyár alatt. De mely munkák fizetnek a legjobban, milyen szabályok vonatkoznak a diák munkavállalókra, és hogyan segíthet egy nyári állás abban, hogy később könnyebb legyen elhelyezkedni?

Gulyás Gergely állításai teljesen elszakadtak a valóságtól Lannert Judit szerint: sosem volt szó gimnáziumok megszüntetéséről

„Épp az ellenkezőjét mondtam” – reagált Lannert Judit arra, hogy Gulyás Gergely szerint a hat- és nyolcosztályos gimnáziumok megszüntetését vetette fel egy interjúban. Az oktatási és gyermekügyi miniszter szerint valójában a középiskolai felvételi rendszer felülvizsgálatának szükségességéről beszélt, nem pedig a képzési forma felszámolásáról.

Lannert Judit átalakítaná az érettségit és megvizsgálná a gimnáziumi felvételi rendszerét

Miniszterként első nagyinterjúját Lannert Judit a Balzac diákmédiának adta. A beszélgetésben a diákok túlterheltségéről, az érettségi és a gimnáziumi felvételi rendszer lehetséges reformjáról, a mesterséges intelligencia oktatásban betöltött szerepéről, valamint az iskolai szegregáció és az elitképzés problémáiról is beszélt. Az interjúból az is kiderült, hogy pályafutása elején két évig egy gyermekotthonban dolgozott nevelőtanárként.

A nap kérdése: fel kell tölteni a középiskolai bizonyítványt a felvételihez?

„A középiskolai bizonyítvány minden olyan oldalát fel kell tölteni az E-felvételibe, amely alátámasztja a tanulmányi pontok számításhoz szükséges középiskolai eredményeket” – írja a felvi.hu. A középiskolai eredményeket a középiskolai bizonyítvány valamennyi (9-14.) évfolyamának feltöltésével szükséges igazolni.