Mikor vehetnek ki szabadságot a pedagógusok a tanítási szüneteken kívül?
Bár jóval több napjuk van, mint egy átlagos munkavállalónak, nem vehetik ki őket akármikor.
Bár jóval több napjuk van, mint egy átlagos munkavállalónak, nem vehetik ki őket akármikor.
2025-ben az ottalvós, egyhetes nyári táborok ára átlagosan 100 ezer forint körül mozog, ami drasztikus növekedést jelent a tavalyi 75 ezer forintos átlaghoz képest. Egy 5 napos, napközis táborért pedig átlagosan 70 ezer forintot kérnek.
2024-hez hasonlóan 2025-ben is mindössze 72 napos lesz a nyári vakáció, ellentétben azzal, hogy az évközi szünetek "átszabása" előtt jellemzően 75-76 napos volt.
Összegyűjtöttünk néhány budapesti programot, ha kikapcsolódnátok a szünet utolsó pár napjában.
Hamarosan vége a nyárnak, de kiolvastátok már a szünetre feladott kötelező olvasmányokat? Hoztunk pár idézetet, hogy leteszteljétek, mennyi kötelező olvasmányt ismertek.
Összegyűjtöttünk néhány budapesti programot, ha kikapcsolódnátok a szünet utolsó pár napjában.
A forróbb, mediterrán országokban hetekkel később indul a tanév, mint nálunk.
A szülők azonban nem örülnének ennek.
A felvételin továbbra is pluszpontot ér a nyelvvizsga, ezért érdemes még az egyetemi jelentkezés előtt bizonyítványt szereznetek. Mutatjuk, hol találhattok az interneten olyan hivatalos mintafeladatsort, amellyel készülhettek a nyelvvizsgára.
A jövő évben is rövidebb lesz a nyári szünet.
Augusztus második hétvégéjén sem maradtok programok nélkül. Összeválogattunk egy kis ízelítőt a felhozatalból.
Tanítási szünetek, központi felvételi, érettségi, általános iskolai beiratkozás. Nyilvánosságra hozták a 2024/25-ös hivatalos tanév rendjét. Mutatjuk a legfontosabb dátumokat.
A nyelveknél fontos a szinten tartás, ezért is érdemes rászánni naponta néhány percet még a nyári szünetben is.
A legnagyobb arányban a 18-25 évesek szerveznek maguknak hosszabb nyaralást.
Ha eddig minden hétvégén lángost ettetek kifulladásig és gumimatracon ejtőztetek a magyar tengerben, akkor most csomagoljatok és vágjatok neki a nagyvilágnak.
A legtöbb diák számára a pihenésről szól a nyári szünet, a szülőknek viszont lehet nem ez jut először eszükbe a legmelegebb hónapokkal kapcsolatban. Több mint két hónap szünetet kapnak a gyerekek, akiket nem mindig egyszerű szórakoztatni. Hoztunk néhány ötletet, amivel lefoglalhatjátok őket néhány órára.
A Balatonnál jártok a hétvégén, és nem tudjátok mit csináljatok? Hoztunk nektek néhány izgalmas és ingyenes programot.
A fiú kifejezetten rosszul érezte magát, ezért apukájával segítséget kértek az Országos Mentőszolgálattól.
Ha nyár, akkor nyugalom, ha nyugalom, akkor olvasás, és ha olvasás, akkor krimi! Hoztunk nektek három Christie-regényt, amivel átvészelhetitek a kánikulát.