Felsőoktatás Eduline

Mesterképzések: döcögve haladnak

Elolvasom

Egyre népszerűbb a mesterképzés a felsőoktatásban, de az államilag támogatott létszámkeretet még az idén sem sikerült feltölteni - írja a HVG a mesterképzésekről szóló mellékletében.

Felnőttképzés Edupress

MBA képzések börzéje Budapesten

Elolvasom

Az MBA-képzés iránt érdeklődők számára kínál tájékozódási lehetőséget a QS World MBA Tour, mely március 17-én, 18 órától tartja meg programjait Budapesten. A látogatók itt személyesen találkozhatnak a legnevesebb nemzetközi üzleti iskolák képviselőivel, illetve több mint 15 hazai és nemzetközi egyetem MBA programjáról kaphatnak részletes információkat.

Közoktatás Edupress

Mesterképzésben még hirdetnek államilag támogatott helyeket

Elolvasom

Augusztus 10-éig lehet a pótjelentkezéseket beküldeni a meghirdetett helyek közül egy szakra - tájékoztatott Bakonyi László, az Oktatási Hivatal elnöke július 24-én, Budapesten. A jelentkezéseket idén már az Oktatási Hivatal címére kell postázni, de elektronikus formában is jelentkezhetnek a felvételizők a 156 alapképzésben, 5 egységes, osztatlan képzésben, 245 mesterképzésben és 52 felsőfokú szakképzésben meghirdetett helyre. Államilag támogatott finanszírozási formában csak mesterképzéseket hirdetnek meg az intézmények.

Felsőoktatás Eduline

A legnépszerűbb alapszakok és mesterképzések 2009-ben

Elolvasom

Az alapszakok népszerűségi tendenciái nem mutatnak éles különbséget a korábbi évekhez képest, a mesterképzéseket megjelölő jelentkezői preferenciák pedig azt sugallják, a legkedveltebb alapszakokat választók közül sokan kívánják meglévő tudásukat a képzési rendszer második szintjén is bővíteni.