MBA képzések börzéje Budapesten

Az MBA-képzés iránt érdeklődők számára kínál tájékozódási lehetőséget a QS World MBA Tour, mely március 17-én, 18 órától tartja meg programjait Budapesten. A látogatók itt személyesen találkozhatnak a legnevesebb nemzetközi üzleti iskolák képviselőivel, illetve több mint 15 hazai és nemzetközi egyetem MBA programjáról kaphatnak részletes információkat.

  • Edupress

A Corinthia Grand Hotel Royalban megrendezendő magyarországi programon

regisztrálók

részére a részvétel ingyenes. A sorozat minden évben 35 országot látogat meg, idén pedig összesen 85 eseménnyel 66 várost fognak érinteni. A tavaly megrendezett budapesti börzén mintegy ötszázan vettek részt, idén pedig a látogatók több mint 15 vezető nemzetközi üzleti iskola képviselőivel ismerkedhetnek meg.

A résztvevők között ott lesz Európa tíz legjobb üzleti iskolája közül például az SDA Bosconi és az IE Business School, de a jelöltek találkozhatnak az EDHEC (Franciaország), a GISMA (Németország), a WU Executive Academy (Ausztria), a tengerentúlról pedig például a Duke University illetékeseivel is. Az egyetemek munkatársai mellett a volt növendékek mutatják be az intézményeket.

Tavaly a QS World MBA Tour mintegy 65 ezer látogatót vonzott világszerte, megkérdezésükkel pedig egy felmérést is készítettek a rendezők. A QS által végzett átfogó felmérés szerint a válság hatására az MBA-jelöltek közül egyre többen érdeklődnek a vállalkozás és a vállalati társadalmi felelősség (CSR), mint szakirány iránt. Európában az előbbit a látogatók 40 százaléka említette, mint őt érdeklő területet, az előző évi 32 százalékhoz képest, míg az utóbbi iránt majdnem megduplázódott az érdeklődés.

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.