#matematika
Tényleg leáldozóban a közismereti tantárgyak csillaga, az iskolákat is alig kérdezték
Az érettségi közepén küldték ki az igazgatóknak a kerettanterv máris hírhedt módosítását véleményezésre. Eddig 6-8 órát adott a kerettanterv a természettudományos tárgyaknak a szakközépiskolákban, a jövőben összevontan csak 3 órában tanítanák, de a magyar, a matematika és a történelem tárgyak óraszáma is csökkenne a tervek szerint.
Eduline
Egy másodikosoknak szóló matekpéldán vitázik az internet felnőtt népe
Egy egyszerűnek tűnő feladat vált ki éles vitákat a neten, mióta valaki posztolta a feladványt. A példa eredetileg brit kisiskolásoknak szól, mégis felnőtt emberek merülnek el vérre menő vitákban a megoldást illetően. Szerintetek?
Eduline
Óriási galibát okozott egy gépen a professzor - Terroristának nézték
Elhalasztották az American Airlines légitársaság Philadelphiából az ontariói Syracuse-ba tartó járatának indulását, mert egy utas titkos terrorista kódnak vélte azt a matematikai egyenletet, amelyet szomszédja próbált papíron megoldani.
MTI
"Ebből október lesz" - sokakat meglepett a matekérettségi megoldása
Elég optimista volt a diákok többsége a mai matekérettségivel kapcsolatban, és már-már a tegnapi magyarhoz hasonlították, de aztán kikerültek a nem hivatalos megoldások, és megszaporodtak a negatív kommentek.
Eduline
Közepesen nehéz, de várható volt - Szakértő a matekérettségi második részéről
Közepesen nehézre értékelte az Eduline által megkérdezett szakértő az idei matekérettségi feladatsorának második részét.
Eduline
Elképesztő választ adott a matekdoga feldatára a diák
Erre a tanár sem számított, ám a megoldás helyes.
Eduline
Ilyen volt a tavalyi matekérettségi: ideje gyakorolni!
Itt az ideje konkrét feladatokkal gyakorolni az érettségire. Megmutatjuk, tavaly milyen feladatokkal kellett megbirkózni középszinten.
Eduline
A román focisták így ösztönzik tanulásra a diákokat
Tegnap este a spanyolok ellen játszott a román válogatott, és a focisták különös mezben futottak ki a pályára. A romániai diákokat akarták ösztönözni.
Eduline
Meg tudjátok oldani a 13 éves brit gyerekek matekversenyének feladatait?
Brit iskolások matekversenyén ilyesmi feladatokkal kell boldogulni. Az elsővel bemelegítitek az agyatokat, a többi pedig már egyre trükkösebb.
Eduline
Sajátos módszerrel tanítják a matekot New Orleansban
Ha bevezetnék a kötelező énekórát, össze is lehetne kötni a matekkal, ahogy tette azt ez az amerikai tanár.
Így változott tavaly a diákok szövegértése és matektudása
Az Oktatási Hivatal február végére feldolgozta az Országos Kompetenciamérés (OKM) 2015-ös eredményeit, mely a hatodikos, nyolcadikos és tizedikes diákok szövegértési és matematikai képességeit mérte fel. A szövegértés kiegyensúlyozott képet mutat, de matematika terén a diákok keveset fejlődnek 8. osztály után.
Eduline
Negyedikesek versenyén adták fel ezt a feladatot: nektek megy?
Egy negyedik osztályos ezt a példát meg tudja oldani. Legalábbis azok, akik jól akarnak teljesíteni a matekversenyen. Nektek megy?
Eduline
Mennyire gyorsan kapcsol az agyatok? Esti logikai feladvány
Nem túl nehéz logikai-matematikai rejtvény.
Eduline
Sokakat átver az egyszerűnek tűnő feladvány: nektek sikerül kiszúrni a cselt?
Egy újabb becsapós feladvány tartja lázban a netes rejtvénymegoldókat. Első látásra pedig annyira egyértelműnek tűnik, hogy mi is belesétáltunk a csapdába.
Eduline
Felvennének egy amerikai egyetemre? Ezt mindenképp tudni kell hozzá matekból
Bár az SAT vizsgán az Egyesült Államokban nem állapítanak meg ponthatárokat, azokat minden esetben komolyan figyelembe veszik az egyetemek. Mutatunk néhány tipikus feladatot, amikhez hasonlókat mostanában oldanak meg azok, akik az USA-ban akarnak továbbtanulni.
Eduline
Hibás volt egy felvételi kérdés, érdemes reklamálni
A nyolcosztályos gimnáziumba jelentkezők felvételi feladatsorában volt egy példa, aminek a szövege sok diák számára nem volt egyértelmű. Érdemes reklamálni.
Eduline
Izzasztó logikai feladat: kinek sikerül megoldani?
Egy jó nehéz logikai feladvánnyal zárjuk a szombatot. Készüljetek, ez a legjobbakon is kifoghat.
Eduline
Megtalálták az eddig ismert legnagyobb prímszámot: 7000 oldal kéne ahhoz, hogy leírják
Megtalálta egy számítógép az eddig ismert legnagyobb prímszámot. Már októberben meglett, de egy akkori szerverhiba miatt még csak most vették észre.
Eduline
Rendhagyó matekpélda: vajon kitaláljátok, mit kell tenni?
Egyetlen vonallal kell kiegészíteni a képletet, hogy igaz legyen. Vajon sikerül?
Eduline