#külföldi egyetem

Tizenegy magyar középiskolás került be idén a cambridge-i egyetemre, ahol évek óta saját diákszervezetük is van

Tizenegy magyar felvételiző jutott be a világ egyik legjobb felsőoktatási intézményeként számon tartott cambridge-i egyetemre. A magyar diákok bekerülési aránya hagyományosan magas – volt olyan év, hogy ötven elsőéves kezdett tanulni Cambridge-ben –, de a brit diákhitel és a kedvezményes tandíj elvesztése sokak kedvét elvette az angliai továbbtanulástól. Pedig több mint tíz éve magyar diákszervezet is működik az egyetemvárosban.


Ösztöndíjat szerzett egy magyar középiskolás a Yale-en, egy másik diák Cambridge-ben kezd ősszel

Több mint ötvenezren felvételiztek idén a világ egyik legjobb egyetemére, a Yale-re. Négy százalékuk járt sikerrel, köztük Tang Bettina, aki idén végzett a budapesti Fazekas-gimnáziumban, a Yale-en pedig ösztöndíjasként tanulhat szeptembertől. Nem ő az egyetlen magyar diák, aki topegyetemen kezdi az új tanévet, az Eötvös József Gimnáziumban érettségizett Gonda Dani Cambridge-ben tanul majd szociológiát és politológiát. Orvosként dolgozó nagymamája néha még mindig megkérdezi, nem szeretne-e valamilyen „rendes szakmát” szerezni.



Magyar topegyetemekre felvételiznek, mégsem iratkoznak be: pont a legtehetségesebb diákok mennek külföldre

Van olyan vezető magyar egyetem, ahová a sikeresen felvételizők 10-15 százaléka nem iratkozik be – a döntés mögött időnként családi vagy anyagi okok állnak, a „potenciális elsőévesek” legnagyobb része azonban nem azért hagyja veszni a felvételi eredményt, mert elment a kedve a felsőoktatástól. Hanem azért, mert időközben felvették valamelyik külföldi egyetemre, és inkább ott tanulna tovább.




„Sokszor mi magunk is meglepődünk azon, mennyi mindent csinálnak a diákjaink”

A korábbi 30 százalékkal szemben idén a végzősöknek nem egészen 23 százaléka ment külföldi egyetemre, ebben a Brexit és valószínűleg a járványhelyzet is szerepet játszott – mondta az Eduline-nak Erős-Honti Zsolt, a Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium megbízott igazgatója. A gimnázium a The Telegraph idei listája szerint egyike azoknak az iskoláknak, ahonnan a legtöbben jutnak be az Oxford és a Cambridge képzéseire - a végzősök közül sokan idén is brit, holland vagy egyesült államokbeli egyetemre felvételiztek, sikerrel. De vajon könnyű-e ennyire felkészült és érdeklődő diákokat tanítani?







Sok magyar diák került bajba a Brexit miatt, ez mégsem vette el a kedvüket a külföldi tanulástól

Drasztikusan visszaesett a brit egyetemekre felvételiző magyar diákok száma a friss statisztikák szerint, szeptembertől csak elvétve lehet majd találni Magyarországról érkezett elsőévest, EU-s állampolgárként ugyanis már sem tandíjkedvezményre, sem diákhitelre nem számíthatnak. Persze aki anyagilag bírja, az továbbra is tanulhat majd az Egyesült Királyságban, rajtuk kívül azonban csak a legtehetségesebb diákoknak lesz esélyük a brit diploma megszerzésére.







A világ legjobb egyetemein tanulnátok? Így lesz valóság az álomból

Az cseppet sem meglepő, hiszen évről évre látszik az iskolák statisztikáiból, hogy sok magyar diák kerekedik fel érettségi után, és választ külföldi egyetemet. De ha valaki eldöntötte, hogy külföldre megy, merre érdemes elindulni, hogyan érdemes választani és egyáltalán melyek a világ legjobb egyetemei? Erre kerestük a választ.


Külföldi továbbtanulás: ingyenesen vagy milliókért?

Ma már egyáltalán nem meglepő, hogy a végzős diákok közül sokan döntenek a külföldi továbbtanulás mellett. Ehhez viszont sok mindent kell mérlegelni, többek között a kinti tanulással járó kiadásokat is. Éppen ezért most összeszedtük, hogy a legnépszerűbb célországokban milyen tandíjakkal, megélhetési költségekkel, rejtett és egyszeri kiadásokkal kell számolnotok.