Orbán: már tárgyalnak egy budapesti, "komoly, nagy koreai egyetemi kampusz" létrehozásáról

Megkezdték a tárgyalásokat egy komoly, nagy koreai egyetemi kampusz létrehozásáról Budapesten - ezt jelentette be Orbán Viktor.

  • Eduline/MTI

A miniszterelnök a V4-Korea Üzleti Fórum megnyitóján arról beszélt, hogy a Magyarország és Dél-Korea közötti „szívélyes, jó és baráti kapcsolatokat” egy szinttel feljebb emelik, és a gazdaságon túl kiterjesztik a tudományra, a kutatásra és az oktatásra is.

Szerinte minél szélesebb és mélyebb együttműködés lesz Dél-Korea és az Európai Unió, Dél-Korea és a visegrádi négyek, illetve Dél-Korea és Magyarország között, annál hamarabb nyeri vissza az egész európai kontinens versenyképességét a világgazdaságban.

Hozzászólások

Pilz Olivér is tankerületi vezető lett

Alig két hónappal azután, hogy három év kihagyás után visszatért a tanításhoz, már tankerületi igazgatóként folytatja munkáját Pilz Olivér. A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója november 5-től a Miskolci Tankerületi Központ élére kerül.

„Abszurd hungarikum, hogy egy diáknak ma sokszor nehezebb bekerülnie egy úgynevezett elitgimnáziumba, mint néhány évvel később egy színvonalas egyetemre”

A hatosztályos gimnázium rengeteg lehetőséget ad a tehetséges gyerekeknek, a felvételik körül kialakult harc és az igazságtalan rendszer viszont komoly gond – véli Molnár Péter, a budapesti Toldy Ferenc Gimnázium igazgatója. Szerinte az iskolája ugyan a jelenlegi helyzet egyik nyertese, de a rendszer így is sok tehetséges gyereket hagy cserben.