"A tök fán terem" - siralmas a brit diákok növényismerete
A brit gyerekek kétharmada szerint a tök fán terem, esetleg jókora gumóként a földben - derült ki a brit kertészeti társaság felméréséből.
A brit gyerekek kétharmada szerint a tök fán terem, esetleg jókora gumóként a földben - derült ki a brit kertészeti társaság felméréséből.
Várhatóan tucatnyi közoktatási intézményt vesz át a következő tanévtől az azt kérő önkormányzatoktól a Szeged-Csanádi Egyházmegye - jelentette be pénteki sajtótájékoztatóján Kiss-Rigó László megyéspüspök Szegeden.
Tiltakozó demonstrációt tartottak egy helyi civil szervezet nevében csütörtök este Orosházán, a polgármesteri hivatal előtt, annak érdekében, hogy ne adják át se a megyének, se az egyházaknak a közoktatási intézményeket. A fideszes polgármester szerint a tüntetőknek nem fontos a város jövője.
Ajka önkormányzata júliusban a tizenkét településből álló kistérség fenntartásába adja a kötelező oktatási-nevelési feladatokat ellátó intézményeit - erről a képviselő-testület szerdai rendkívüli ülésén döntöttek. Elhangzott: ezzel a megoldással nem zárnak be óvodát a városban.
Pénzügyi alapismereteket, egészséges életmódot és KRESZ-t is kötelező lesz az iskolákban tanítani – Gloviczki Zoltán közoktatásért felelős helyettes államtitkár a Magyar Nemzetnek azt mondta, valószínűleg minden iskolában bevezetik majd az életvitel tantárgyat, az órákon olyan témákról lesz szó, amelyek „elengedhetetlenek a mindennapokban”.
Nemcsak kistelepülések, hanem egyre több nagyobb város adná át oktatási intézményeit, mert nem képesek önerőből fenntartani azokat - olvasható a szerdai Világgazdaságban.
A 20 éves phoenixi pedagógus akár harminckilenc év börtönt is kaphat, az pedig már most biztos, hogy az állását elveszíti.
Petárdát robbantott, majd egyik nevelőjével ordítozott egy 18 éves diák a kalocsai Nebuló Általános Iskola és Speciális Szakiskolában.
„Rabszolgavásárt” tartott történelemórán egy virginiai tanárnő. A pedagógus ezzel a furcsa módszerrel szerette volna megismertetni diákjaival a polgárháború kiváltó okait és legfontosabb történéseit.
Büntetőeljárás indult két 15 éves fiú ellen, akik bevallották, hogy ők gyújtották meg az avart a gyenesdiási erdőben, a lángokat azonban már nem tudták eloltani.
Jövőre sem számíthatnak 50 százalékos béremelésre a tanárok - nyilatkozta vasárnap Emil Boc romániai miniszterelnök a Pro TV După 20 de ani című műsorában.
A Skype internetes videotelefon segítségével tart hetente egyszer matematikaórát Szantos Kumar indiai mérnök egy eldugott, a lakóhelyétől, Újdelhi elővárosától közel ezer kilométernyire fekvő falu diákjainak.
Az elkészült szakvélemény alapján a nyomozás most újabb lendületet vehet, újabb tanúkat hallgatnak ki, a fiút pedig a nyomozati bíró is meghallgatja majd. A karcsai általános iskola egyik tanulóját február elején kötözte a székhez egy napközis tanár.
Egy 24 éves volt diák nyitott tüzet az egyik riói általános iskolában csütörtök délelőtt. Legalább tíz tanulót megölt, tizennyolc embert pedig megsebesített.
Hat nap után kiszabadult a fogságból szerdán az a tucatnyi ember, akiket egy iskolai rendezvényen ejtettek túszul fegyveresek a Fülöp-szigetek déli részén.
A vizsgalehetőségek számát a hallgatói érdekképviselet és a több mint 55 ezer tagot számláló Facebook-csoport tiltakozása ellenére is szabályozná az új felsőoktatási törvényben az oktatási államtitkárság, az elmúlt hónapokban komoly vitákat kiváltó jogszabályt még a nyári szünet előtt elfogadhatja az országgyűlés. Az eduline kérdéseire Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár írásban válaszolt.
A fővárosi szocialista frakció szerint a fideszes városvezetés - a saját maga alkotta költségvetésre hivatkozva - leépíti Budapest szociális, oktatási és kulturális intézményrendszerét.
Tanárát fojtogatta egy diák Tapolcán, a 12 éves fiú ellen közfeladatot ellátó személy elleni erőszak miatt indult vizsgálat - közölte a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság hétfőn.
Kitiltja a brit kormány a mobiltelefonokat az iskolai tantermekből az egyre gyakrabban előforduló visszaélések miatt.
A múlt ködébe tűnik a történelemtudás Nagy-Britanniában, a tantárgy oktatása egyre szegényesebb - mutatnak rá immár a brit kormány tanfelügyelői is.