Albérletben laktok? Akár 50 ezer forintot is nyerhettek, ha megörökítitek
Ha egyetemisták vagytok és albérletben laktok, esetleg megihletett ez az életforma, akkor ez a fotópályázat nektek szól. Pályázzatok a fotóitokkal és nyerjetek.
Ha egyetemisták vagytok és albérletben laktok, esetleg megihletett ez az életforma, akkor ez a fotópályázat nektek szól. Pályázzatok a fotóitokkal és nyerjetek.
Kezdeményezni fogják a teljes tankönyvellátás ingyenessé tételét - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) köznevelésért felelős helyettes államtitkára.
Konduktív pedagógiai módszerekkel dolgozó magyar iskola kezdte meg működését a Washington közelében lévő Falls Churchben.
A 2018-19-es tanévre rendelt tankönyvek 62 százalékát már kiszállították az iskolákba, ez 7,5 millió kötetet jelent - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) köznevelésért felelős helyettes államtitkára csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztatón.
Néhány apró szabály betartásával és pár rendszer bevezetésével könnyedén lehet a következő, az eddigi legjobb szemeszteretek az egyetemen. Sokan most kezditek majd el az egyetemi képzéseteket, már nem olyan lesz mint a középiskolában, érdemes néhány dolgot előre átgondolni, ezért segítünk, hogy jól sikerüljön a ti félévetek is.
Elképzelhető, hogy jövőre már minden ötödik évfolyamos diák kezébe tablet kerül majd?
A Népszava úgy tudja, a kormány azt tervezi, hogy az iskolák a jövőben kétféle tankönyv közül választhatnak majd: egy állami és egy egyházi, keresztény szemléletű kiadvány közül.
Még távolról sincs kész az új Nemzeti alaptanterv (NAT) koncepciója, amit hétfőn kapott kézhez az Emberi Erőforrások Minisztériuma - értesült a Népszava.
Ötvenezer tanár vesz részt informatikai továbbképzésen, jövőre pedig - a tervek szerint - minden ötödikes tabletet kap - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának köznevelésért felelős helyettes államtitkára és a Klebelsberg Központ új elnöke budapesti sajtótájékoztatón.
Átadták az új Nemzeti alaptanterv (Nat) tervezetét, a cél az, hogy a magyar diákok versenyképes, a munkaerőpiacon és az életben is értékes, valamint a nemzeti kultúrát korszerűen átadó tudást szerezzenek az iskolapadban - olvasható a közleményben.
Már az iskolakezdési nagy dömping küszöbénél járunk. Mennyit költenek a szülők? Hányadikas diák jelenti a legnagyobb kiadást?
Több százezer forint értékben adnak informatikai eszközöket, iskolai berendezést, valamint sportfelszereléseket azoknak az iskoláknak, akik levideózzák, hogy a legnagyobb létszámban tőlük vannak kint gyerekek focimeccsen - írja a hvg.hu.
Hét éve adták át az Algyői Fehér Ignác Általános Iskolát, azóta már nagyjából százmillió forintot költöttek javítási munkálatokra, mert a kivitelező nem megfelelő technológiával helyezte fel a faburkolatot. Az ügyet próbálják jogi útra terelni.
Tanárok, tantermek, tankönyvek - hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy csak ettől a három tényezőtől függ, mennyire "jó" az iskola, pedig számos kutatás bebizonyította, hogy az iskolaépület nem pusztán díszlet, a tér komoly hatással van az iskolai munkára. Ahol jól érzik magukat a diákok és a tanárok, ahol van hely mozogni, zenélni, rajzolni (és időnként pihenni), ahol a közösségépítésnek is megvannak a terei, ott tanulni is jobb.
Ha bekerültetek az egyetemre, akkor hamarosan ideje lesz elkezdeni készülni az első félévetekre. Most összegyűjtöttünk pár fontos teendőt, amit mindenképpen meg kell tennetek, ha szeptemberben kezditek az egyetemet.
A diákok idén nyáron augusztus 1-jén vásárolhatják meg utoljára a 60 napos Vakáció-bérletet, ami érvényes diákigazolvánnyal együtt korlátlan utazást biztosít számukra másodosztályon a MÁV-Start és a GYSEV teljes belföldi hálózatán, és még gyorsvonati pótjegyet sem kell váltani hozzá - közölte a MÁV-Start.
Ma indul a 2018-19-es tanév tankönyveinek kiszállítása az iskolákba. Az alaprendelések 12,5 millió tankönyve augusztus végéig érkezik meg az intézményekbe - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára kedden a Könyvtárellátó Nonprofit Kft. (Kello) üllői raktárában tartott sajtótájékoztatón.
Pontosan mikor kezdődik a 2018-as őszi érettségi szezon? Itt a teljes lista és a vizsgák időpontjai:
Minden fontos információt egy helyre rendez, emellett csökkenti az adminisztrációs ügyintézés idejét az a Facebook Messengerre alapuló új kommunikációs eszköz, amelyet két szegedi diák készített.
A francia parlament alsóháza, a nemzetgyűlés hétfőn megszavazta a törvényjavaslatot, amely megtiltja a mobiltelefonok használatát a közoktatási intézményekben szeptembertől.