Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Elkezdődhet az M3-as metróvonal középső szakaszán lévő megállók felújítása, miután szerdán aláírták az erről szóló szerződést - közölte a BKV Zrt. múlt hét csütörtökön az MTI-vel. Mutatjuk, hogy melyik iskolákat és egyetemeket érinti majd elsősorban a változás.
A tervek szerint 2020 márciusától az Arany János utca és a Ferenciek tere, 2020 júliusától pedig a Corvin-negyed és a Semmelweis Klinikák metróállomásokon is elindul a korszerűsítés. Az említett megállóhelyeken - az utastérben zajló munkálatok idején - a metrószerelvények megállás nélkül haladnak át.
Márciustól tehát az Arany János utcai megállóban és a Ferenciek terén le- és felszálló utasoknak kell alternatív utat választaniuk: előbbinél a Budapesti Innovatív Gimnázium, Szakgimnázium és Szakközépiskola diákjai, utóbbinál a Piarista Gimnázium, valamint az Eötvös József Gimnázium tanulói is számolhatnak az újratervezéssel.
Az Arany János utcai megállóhely lezárása a Közép-európai Egyetem (CEU) hallgatóit is érinti, a Ferenciek terén pedig például az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karáról, illetve az egyetemi könyvtárból érkezőknek kell más módot találniuk a közlekedésre.
A Corvin-negyed felújítása többek között a Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium, a Semmelweis Klinikák metrómegállójé pedig a Közgazdasági Politechnikum és a Leövey Klára Gimnázium diákjait érinti majd. Mindkét megálló átalakítása hatással lesz a Semmelweis Egyetem különböző egységeiben dolgozókra és tanulókra.
A Nyugati pályaudvar és a Semmelweis Klinikák állomások közötti szakasz teljes lezárása a déli szakasz forgalomba helyezése után, 2020 végén várható. A Nagyvárad tér és a Lehel tér állomások felújítása az utolsó ütemben, 2022-ben valósul meg - írták.
Több tízezer forintot spórolhattok: így utazhattok kedvezményesen egyetemistaként
Milyen tömegközlekedési bérleteket, jegyeket vehettek, ha nappali, esti vagy levelező tagozaton tanultok valamelyik fővárosi egyetemen, főiskolán? Összegyűjtöttük.
| Tetszett a cikk? Iratkozz fel hírlevelünkre |
Ha szeretnéd megkapni legfrissebb cikkeinket az érettségiről, az egyetemi-főiskolai és a középiskolai felvételiről, ha érdekelnek a felsőoktatás, a közoktatás, a nyelvoktatás és a felnőttképzés legfontosabb változásai, iratkozz fel hírleveleinkre. |
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Korábban azt nyilatkozta, hogy a szocialista állambiztonság fenyegetéssel szervezte be, de ezután egyetlen jelentést sem adott.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.