Ma startol az EFOTT, még kiértek az első koncertekre
Délután lehet beköltözni az ötnapos fesztiválra.
Délután lehet beköltözni az ötnapos fesztiválra.
Erősebb infrastruktúrával, hosszabb strandszakasszal és szélesebb zenei felhozatallal várja az érdeklődőket az Egyetemisták és Főiskolások Országos Turisztikai Találkozója (EFOTT) Velencén július 12. és 17. között - mondta az M1-en a fesztiváligazgató.
Tragikus szerencsétlenség, egy fesztiválvendég halála szakította félbe a negyedik Martosi Szabadegyetemet - közölték a rendezvény szervezői a fesztivál honlapján szombaton, hozzátéve: kegyeleti okból nem tartják meg a rendezvény még hátralévő programjait.
Már hétnapos bérletet sem lehet kapni.
A Nemzeti Turisztikai Ügynökség ennyivel jutalmazza, hogy egy fiatal fiataloknak fiatalosan ír majd a Balaton környéki eseményekről. És még hajót is kap.
Negyven évvel indulása és az állandó vándorlás után a jelek szerint Velencén találta meg végső helyszínét az Egyetemisták és Főiskolások Országos Turisztikai Találkozója (EFOTT). Erről a fesztivál és a település vezetője beszélt a keddi budapesti sajtótájékoztatón.
A legnépszerűbb fesztiválok után körülnéztünk az élmezőnybe törekvő és az emberi léptékű fesztiválok világában is, valamint néhány pénztárcabarát tippel is szolgálhatunk.
Még át kell esni a vizsgákon és az érettségin, de lélekben sokan már félig a hazai fesztiválokon érzik magukat. Körülnéztünk, hogy idén mire számíthattok a legnagyobbakon.
Jövőre ismét Velencén lesz az EFOTT július 12-17. között. A házigazda szerepét pedig két egyetem is magára vállalta.
Fénylő emberi alakok táncolnak az általuk irányított, szentjánosbogár-szerű drónokkal? Egy ELTE-s csapat jóvoltából az idén először ilyet is láthattok a Sziget Fesztiválon.
Ma kezdődik az év egyik legnagyobb bulija: így juthattok ki könnyebben a Szigetre tömegközlekedéssel.
Még van egy hónapotok a szünetből, az augusztus pedig bővelkedik jobbnál jobb fesztiválokban. Mutatjuk a legjobbakat.
Megdőlt a tavalyi 70 ezres nézőcsúcs a debreceni Campuson: a vasárnap hajnalban befejeződött fesztiválon 84 ezren buliztak a Nagyerdő fái alatt - közölte a fesztivál igazgatója.
Már javában zajlik a fesztiválszezon, összegyűjtöttünk tizenkét alkalmazást, amit érdemes letöltenetek, mielőtt felragasztjátok a karszalagot.
Elmarad Tokaj-Rakamazon a július 15-19-re tervezett Kingdom of Hegyalja. A négy fesztiválterületből három nem áll rendelkezésre, ezért a szervezők úgy döntöttek, nem rendezik meg a fesztivált az eredeti területen, de még dolgoznak azon, hogy néhány koncertet más helyszínre átszervezzenek.
Kezdődik a nyár, beindult a fesztiválszezon. Lesz ingyenes, ivós, alter és trendi, mindenki döntse el maga, melyiken a helye.
Az idei jubileumi velencei EFOTT fő eseményeként július 18-án szombaton közös produkciókkal idézik fel az elmúlt négy évtized magyar könnyűzenéjének fontos pillanatait - hangzott el a szervezők és a fellépők csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.
Másnap hiába keresitek a sapkátokat és a méltóságotokat, fáj a fejetek és émelyegtek, ráadásul arra gyanakszotok, hogy megint felhívtátok az exeteket. Pedig csak be kellett volna tartanotok ezt a pár fogadalmat.