Robbie Williamssel startol ma a Sziget: fontos infók fesztiválozóknak
Ma kezdődik az év egyik legnagyobb bulija: így juthattok ki könnyebben a Szigetre tömegközlekedéssel.
Eduline
Már várják a fesztiválozókat
MTI / Máthé Zoltán
''Robbie Williams koncerttel indul ma a Sziget. A nagy érdeklődésre való tekintettel a szervezők felhívják a érkező közönség figyelmét, hogy időben induljanak el, autó helyett mindenképpen használják a tömegközlekedési eszközöket'' - írja a fesztivál sajtóirodája.
Sűrűbben és nagyobb kapacitással járnak a HÉV-ek, a mai napon 16 és 22 óra között a Hajógyári-szigetet a Jásza Mari térről a Batthyány térről és a Petőfi térről hajójárattal is meg lehet közelíteni vagy elhagyni, illetve érdemes a taxi szolgáltatásait használni. A 6-os villamos éjszaka gyakrabban indul és nagyobb kapacitású járművek közlekednek a 901-es és a 918-as éjszakai járatokon.
A Sziget Fesztivál az idén augusztus 10-17-ig tart a szokásos helyszínen, a Hajógyári-szigeten. A hétnapos bérlet 80 ezer forint, de diákkedvezménnyel tudtok már 47 500 forintért venni.
Ma Robbie Williams lép fel, utána olyan zenészekkel és együttesekkel találkozhattok, mint a Florence and the Machine, a Kings of Leon, Avicii, a Limp Bizkit, a Marina and the Diamonds, Goran Bregovic, a 30Y vagy az Anna and the Barbies. A teljes listát itt találjátok.
Egy dániai SOSU-órán, egy prezentáció közben szembesültem azzal, hogy a kooperáció és a kollaboráció fogalmát mennyire eltérően értelmezhetjük. Pedagógusként régóta foglalkoztat ez a kérdés. Magyarországon tanítottam, tanulásszervezési módszereket alkalmaztam és pedagógusokat is képeztem. A kooperatív tanulás számomra nem egy divatos módszertani címke, amelyet utólag ragasztunk a csoportmunkára, hanem tudatosan felépített pedagógiai rendszer. Vélemény.
A teljesítményértékelési rendszer kivezetéséről és egy új, az óvodapedagógusok szakmai fejlődésére épülő értékelés tervéről is beszélt Kereki Judit kora gyermekkori jóllétért felelős államtitkár a XXVIII. Országos Közoktatási és Szakképzési Szakértői Konferencián.
A két roma szegregátumban jelen lévő Bagázs Közhasznú Egyesület közel 150 önkéntessel, évente négyezer foglalkozással segíti a hátrányos helyzetű családokat, miközben az iskolákban, fesztiválokon és vállalatoknál is igyekszik érzékenyíteni, és eljuttatni minél több helyre az üzenetet, hogy nem mindenki indul ugyanonnan az életben.