Mutatjuk, mikor tartanak nyílt napokat a TOP 20-as gimnáziumok
Egyre több gimnázium teszi közzé a nyílt napjai időpontját, egyes intézmények pedig több napon át is várják az érdeklődő diákokat.
Erősebb infrastruktúrával, hosszabb strandszakasszal és szélesebb zenei felhozatallal várja az érdeklődőket az Egyetemisták és Főiskolások Országos Turisztikai Találkozója (EFOTT) Velencén július 12. és 17. között - mondta az M1-en a fesztiváligazgató.

Maszlavér Gábor elmondta: a rendezvény területe idén csaknem 30 hektár lesz, jóval hosszabb lesz a strandrész, emellett erősebb infrastruktúrával, több kiszolgáló létesítménnyel, büfékkel, illemhelyekkel várják a látogatókat.
Idén saját wakeboard-pályája és két strandröplabdapályája is lesz a rendezvénynek, de vízilabdázás és sárkányhajózás is színesíti a programokat.
Kitért arra is, hogy idén két felsőoktatási intézmény látja el a házigazda szerepét: a Debreceni Egyetem a kulturális és civil programokért, a Testnevelési Egyetem a sportprogramokért felel.
A fesztiválon a legnépszerűbb hazai formációk, a WellHello, a Halott Pénz mellett fellép többek között a brit Rudimental is. A Brains különleges produkcióval, a PASO filmzenékkel készül. A Mary PopKids dobos formációval egészül ki, a 30Y koncertjét élőben festik le képzőművészek, valamint elhangzik az EFOTT-himnusz is, amelyet a Margaret Island, Felcser Máté (Punnany Massif) és Jumo Daddy (Irie Maffia) közösen írt és ad elő - ismertette a zenei kínálatot a fesztiváligazgató, hozzátéve: új helyszín a Muzsika-sziget, ahol egyebek mellett nótakaraoke szórakoztatja majd a résztvevőket.
Egyre több gimnázium teszi közzé a nyílt napjai időpontját, egyes intézmények pedig több napon át is várják az érdeklődő diákokat.
Távozik a Mathias Corvinus Collegium éléről Szalai Zoltán főigazgató. A HVG birtokába került búcsúlevél szerint nem saját elhatározásából hagyja el az intézményt, munkája az új vezetés döntése alapján szűnt meg.
Több mint három évtizeden át tanított matematikát és kémiát, ma országgyűlési képviselőként és az Oktatási Bizottság alelnökeként foglalkozik azzal a rendszerrel, amelynek működését saját bőrén tapasztalta. Müller Anna szerint a pedagógusok teljesítményét igenis értékelni kell – de nem mereven és ellenőrzés alapon. Arról beszélgettünk vele, hogyan változott meg a tanári pálya a 90-es évek eleje óta, miért hagyta ott az osztálytermet a politikáért és mit nem lehet számszerűsíteni egy pedagógus munkájában.
Csehországban ez az arány közel kétszer ekkora.
Megjelentek a Közszolgállás oldalán a szakképzési centrumok főigazgatói pályázatai. A jelentkezőknek kevesebb mint egy hónapjuk van arra, hogy benyújtsák a pályázatukat.
@eduline.hu 🎓🧪 Novák Blanka biológus, aki fiatal kutatóként már 18 évesen a Nobel-díjátadón képviselte Magyarországot. A Brain Bar csütörtöki napján beszélgettünk vele. @Novák Blanka #eduline #stem #magyartiktok #fy #magyar ♬ eredeti hang - eduline.hu
Újabb mélypontra esett a születésszám Magyarországon, az aktuális termékenységi viszonyok fennmaradása mellett 1,29 gyerek jutna egy nőre. A KSH adataira Magyar Péter is reagált.
A minisztérium az oktatás több területén is kíváncsi arra, mi működik jól a mindennapokban, mi okozza a legnagyobb nehézséget, és hol van leginkább szükség változásra.
Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.
Az egyeztetésen szóba került a pedagógusok értékelési rendszere, az SNI-s gyerekek ügye és az új NAT is.