Habár hivatalosan még nem kezdődött el a felvételi időszak, már most érdemes nézegetni az intézmények honlapját, egyes iskolák ugyanis már közzétették, mikor várják a leendő tanulókat nyílt napjukra.
Másfél éves korában azt mondták Lisztes Nárcisz családjának, hogy a gerinceredetű izomsorvadással élő lány valószínűleg a kétéves kort sem éri meg. Idén augusztusban betöltötte a húszat, most pedig újabb mérföldkőhöz érkezett: megkezdte egyetemi tanulmányait.
Hiába került be több diák valamilyen pedagógusképzésre az idei felvételin, az öt- és hatéves osztatlan tanárképzések továbbra sem tartoznak a legkeresettebb pedagógusszakok közé. Pedig több egyetemen is kifejezetten alacsony pontszámmal lehetett bekerülni egyes szakpárosításokra.
Mintegy 150-180 ponttal csökkentek a ponthatárok több nappali tagozatos, állami ösztöndíjas alap-és osztatlan képzésen a 2026-os felvételin. Mutatjuk a tíz szakot, ahol legjobban estek vissza idén a pontok.
A kommunikáció- és médiatudomány idén is a legnépszerűbb bölcsész alapszakok közé tartozott. Az állami ösztöndíjas, nappali alapképzések közül 1505-en jelölték meg első helyen valamelyik kommunikáció szakot, míg összesen 6316 jelentkezés érkezett ezekre a képzésekre.
Fergeteges volt a hangulat csütörtök este a budapesti Pont Ott Partin, miután kihirdették az idei felvételi ponthatárokat. Az ünneplőktől azt kérdeztük, melyik egyetemre és szakra vették fel őket, valamint hány ponttal sikerült bekerülniük.
Soha ennyien nem próbáltak még bekerülni a magyar felsőoktatásba, mint idén: közel 140 ezren adták be jelentkezésüket a 2026-os felvételin. Miközben több területen nőtt az állami férőhelyek száma, és rekordmagas érdeklődés érkezett egyes szakokra, a felvételizőknek idén sem volt könnyű dolguk: a pontszámítás szabályai sokakat megzavartak, többen pedig arra panaszkodtak, hogy a rendszerben később kevesebb pont jelent meg, mint korábban. Közben az ELTE, a Corvinus, a BME és a Pázmány népszerű képzésein idén is kiugróan magas ponthatárok születtek.
A Corvinuson több szakon is csökkentek a ponthatárok, de még mindig magasak. Megvan, hány pont kellett a BME-re, a BGE-re és az ELTE-re. Mutatjuk azt is, hol nézhetitek meg az összes ponthatárt.
Percről percről tudósításunkból megtudhatjátok a legfontosabb információkat, ott leszünk a Pont-Ott-Partin, és este nyolckor pedig megnézhetitek nálunk az összes ponthatárt.