Elindult a keresztféléves felvételi: itt van minden fontos határidő

A jelentkezés csütörtökön kezdődik, három helyet tudtok megjelölni ingyenesen.

Elindult a 2027 februárjában induló felsőoktatási képzések keresztféléves felvételi eljárása, és már elérhető a Felvin a hivatalos felvételi tájékoztató, amelyben a jelentkezés legfontosabb tudnivalói mellett a meghirdetett képzéseket is megtaláljátok.

Az egyetemek és főiskolák a keresztféléves eljárásban elsősorban mesterképzési szakokat hirdetnek meg, állami ösztöndíjas és önköltséges formában egyaránt – ezekre akkor jelentkezhettek, ha legkésőbb 2027. január elején megszerzitek a választott képzéshez szükséges felsőfokú végzettséget.

Alap- és osztatlan képzések, valamint felsőoktatási szakképzések is szerepelnek a kínálatban, ezekből azonban jóval kevesebbet hirdettek meg, és kizárólag önköltséges formában érhetők el – ezekre a képzésekre érettségi bizonyítvánnyal jelentkezhettek.

A jelentkezéseteket a felvi.hu-n elérhető E-felvételi rendszerben nyújthatjátok be, amelybe Ügyfélkapu+ vagy Digitális Állampolgárság (DÁP) regisztrációval léphettek be. A rendszer a november 15-i jelentkezési határidőig folyamatosan elérhető.

Legfeljebb hat jelentkezési helyet jelölhettek meg, amelyek közül hármat díjmentesen választhattok. Minden további jelentkezési helyért 2000 forintos kiegészítő díjat kell fizetnetek.

Fontos, hogy ha ugyanannak az intézménynek ugyanarra a szakjára állami ösztöndíjas és önköltséges formában is jelentkeztek, az egyetlen jelentkezési helynek számít, feltéve, hogy a képzési szint, a munkarend, a képzés nyelve és helye megegyezik, és kizárólag a finanszírozási forma tér el.

A jelentkezéskor már rendelkezésetekre álló bizonyítványokat és egyéb szükséges dokumentumokat az E-felvételi űrlap kitöltésével egy időben kell feltöltenetek. A jelentkezési határidő után megszerzett dokumentumokat 2027. január 7-ig pótolhatjátok.

A ponthatárokat várhatóan 2027. január 21-én hirdetik ki, így ha sikeresen felvételiztek, februárban már meg is kezdhetitek a tanulmányaitokat.

Ezekkel az alapszakos diplomákkal lehet a legjobban keresni

Bruttó 900 ezres - 1 milliós átlagfizetést kaptak azok a frissdiplomások, akik az állami légi közlekedés, katonai vezető vagy katonai logisztika alapszakon végeztek a 2022/2023-as tanévben – ez derült ki a Diplomás Pályakövetési Rendszer 2025-ös adataiból.

Hozzászólások

Új munkahely, kevesebb fizetés: sürgős törvénymódosítást és garantált béreket követel a PDSZ

Nehéz helyzetbe került sok pedagógus, aki munkahelyet váltott a nyáron, mert sokan a korábbiakhoz képest kevesebb fizetést kaptak – hívta fel a problémára a figyelmet a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ). Ezen kívül azt is kiemelték, hogy a NOKS-és egyéb munkakörben dolgozók fizetésemelése kapcsán még nincsenek konkrét határidők, ezért, ha szükséges lesz, akkor sztrájkolni fognak.