#egyetem

Újabb juttatásokat kaphatnak a modellváltó egyetemek

Sőt, több törvényt is módosíthatnak annak érdekében, hogy az egyetemeket fenntartó alapítványok kuratóriumaiba és felügyelőbizottságaiba országgyűlési és önkormányzati képviselők, polgármesterek, köztisztviselők, vezető kormánytisztviselők is beülhessenek.






Siralmas fizetések az egyetemeken: 800 forintos órabérért dolgoznak a fiatal oktatók

Kétszer 15 százalékos béremelést kapnak – többek között ezzel igyekezett meggyőzni az alapítványi modell előnyeiről a vidéki tudományegyetemek dolgozóit az innovációs minisztérium. A fizetésemelésre valóban nagy szükség lenne, de nem csak a fenntartót váltó egyetemeken. A bérek annyira alacsonyak, hogy ma már általános iskolai tanárként is jobban lehet keresni, mint egyetemi tanársegédként.







Online oktatással indul az új félév az egyetemeken

Egyes gyakorlati képzések továbbra is a hallgatók jelenlétével zajlanak majd, de alapvetően online oktatással kezdik meg az új félévet februárban a felsőoktatási intézmények. Az egyetemek folyamatosan figyelik az intézkedéseket és ezek függvényében alakítják az oktatást.