Országszerte legalább nyolc egyetemen tartanak a héten infosztrájkot

A péntekig tartó eseménysorozat keretében a csatlakozó oktatók a hagyományos tanterv helyett az egyetemi függetlenségről, a felsőoktatás egészét és a saját intézményüket érintő változásokról beszélgetnek a hallgatókkal az órákon, vagy úgy alakítják a tananyagot, hogy abba az adott tudományterület felől közelítve szervesen épüljön be a kérdés.

  • Tóth Alexandra

Az április 19-23. közötti programsorozat célja, hogy a "magyar egyetemi polgárság maga szervezze meg azt, aminek természetesnek kellett volna lennie: a hiteles tájékoztatást és a nyílt párbeszédet a modellváltásról" - olvasható a szervezők közleményében.

Ahogyan arról korábban már írtunk, a megmozdulásban résztvevő oktatók a tanóráikon teret biztosítanak a témáról való diskurzusnak, vagy a hallgatókkal beszélgetnek a saját egyetemükön zajló változásokról.

Mindemellett számos, a nagyközönség számára is nyilvános programot szerveznek, melyeket az online felületeiken lehet követni. Április 20-án 17 órától például egy kerekasztalbeszélgetéssel várják az érdeklődőket, amelynek a címe: A modellváltáson túl. A MOME tapasztalatai az egyetemi átszervezésről. A beszélgetésben résztvesz Kopek Gábor DLA, egyetemi tanár, kuratóriumi tag, a MOME volt rektora; Gyenge Zsolt, PhD, egyetemi docens, szenátusi tag, az egyetemi szakszervezet vezetője; Németh Lala, HÖK alelnök; Klöpfler-Topor Tibor, HÖK vezetőségi tag. Az esemény itt elérhető. 

Április 21-én 9-16 óra között Infosztrájk konferenciát tartanak az ELTE oktatóinak szervezésében Részvétel, civil társadalom, sztrájk a felsőoktatásban és azon túl címmel. Az online konferenci az alábbi linken keresztül elérhető. Április 22-én 20 órától pedig a Magyar Képzőművészeti Egyetem hallgatói szerveznek Filmklubbot, ahol a Blokád című dokumentumfilmet fogják online streamelni, a hallgatók az ezt követő beszélgetésre is minden érdeklődőt várnak. További eseményekről itt tájékozódhattok.

A programok szervezésében az alábbi egyetemekről vesznek részt oktatók és hallgatók:

  • Eötvös Loránd Tudományegyetem,
  • Szegedi Tudományegyetem,
  • Pécsi Tudományegyetem,
  • Debreceni Egyetem,
  • Moholy-Nagy Művészeti Egyetem,
  • Budapesti Corvinus Egyetem,
  • Magyar Képzőművészeti Egyetem,
  • és a Színház- és Filmművészeti Egyetem

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Müller Anna: „Kellene egy rendelet arról, hogy délután két óra után ne lehessen tanítás”

Több mint három évtizeden át tanított matematikát és kémiát, ma országgyűlési képviselőként és az Oktatási Bizottság alelnökeként foglalkozik azzal a rendszerrel, amelynek működését saját bőrén tapasztalta. Müller Anna szerint a pedagógusok teljesítményét igenis értékelni kell – de nem mereven és ellenőrzés alapon. Arról beszélgettünk vele, hogyan változott meg a tanári pálya a 90-es évek eleje óta, miért hagyta ott az osztálytermet a politikáért és mit nem lehet számszerűsíteni egy pedagógus munkájában.

Lannert Judit: év végére elkészítik a magyar oktatás stratégiáját

Az oktatási miniszter szerint a gyerekek olyan digitális környezetben nőnek fel, de ez lehetőség és veszély is egyben, ezért az oktatási stratégia része lesz a mesterségesintelligencia-stratégia is. „A közösségi média használata kiszoríthatja az elmélyült olvasást, a személyes beszélgetéseket és a pihenést. A mesterséges intelligencia átgondolatlan alkalmazása pedig csökkentheti az önálló gondolkodás és gyakorlás lehetőségét, ha a tanuló rendszeresen a gépre bízza a feladat megoldását” – emelte ki a Lannert, majd hozzátette, hogy a stratégia része lesz ezért Magyarország oktatási és képzési mesterségesintelligencia-stratégiája is, aminek hamarosan megkezdik társadalmasítását.

Hivatalosan is vége a kettős vezetésnek a szakképzésben: napokon belül kiírják a szakképzési centrumok főigazgatói pályázatait

Elfogadták a szakképzési törvény módosítását, amely alapjaiban alakítja át a szakképzési centrumok vezetését. Év végén megszűnik a jelenlegi főigazgatók és kancellárok megbízatása, 2027-től pedig már egy kézben összpontosul a centrumok szakmai és törvényes működésének irányítása. Az új főigazgatói posztokra hamarosan megjelennek a pályázatok.

@eduline.hu Bemutatkozik Sutyi, az ELTE bölcsész macskája🐱 #cica #cutecat #magyar #magyartiktok #fy ♬ eredeti hang - eduline.hu

Már igényelhetők az ingyenes laptopok a KRÉTA-ban, idén is sok a használt köztük

Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.