Még egy alapítványi intézmény: nyár végén indul a szőlész-borász egyetem Sárospatakon

A Tokaj-Hegyalja Egyetemen szőlészettel, borászattal, turizmussal és a kulturális örökséggel is fognak foglalkozni.

  • Eduline/MTI

Sárospatakon megalakult a Tokaj-Hegyalja Egyetem - jelentette be a felsőoktatási modellváltás koordinálásáért felelős kormánybiztos. Stumpf István elmondta: az egyetem 2021. augusztus 1-jén indul az alapítványi fenntartású intézmény az Eszterházy Károly Egyetem sárospataki campusán. A tervek szerint a most elérhető szakok továbbvitele mellett több új képzést is indítanak majd, például szőlész-borászt és turisztikai-vendéglátóiparit.

A sajtótájékoztatón Molnár Péter, a Hegyközségi Tanács elnöke elmondta, szorosan együttműködnek majd az egyetemmel a hallgatók elméleti és gyakorlati képzése miatt - így a gyakorlatok, az oktatók és szakmai műhelyek, szőlészetek és borászatok közreműködésével történhetnek majd.

Nem alapítványínak indult, de az lett

Az új egyetem híre még idén év elején röppent fel. Az akkori információk szerint a kormány a Tokaj-Hegyalja Egyetemet állami intézménynek tervezte, viszont április végén a Parlament 10 másik felsőoktatási intézmény mellett a sárospataki egyetemet is kiszervezte alapítványi kézbe. Ezzel alig maradt állami fenntartású egyetem az országban, ami mégis marad, az mind Budapesten lesz. A vidéki városokban csak alapítványi egyetemek lesznek.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.