Később kell megvenni a januári vonat- és buszbérletet, a menetrendre viszont oda kell figyelni
A decemberi bérleteket január 5. helyett 7-ig fogadják el a vonatokon és a helyközi buszjáratokon - közölte a Mávinform.
A decemberi bérleteket január 5. helyett 7-ig fogadják el a vonatokon és a helyközi buszjáratokon - közölte a Mávinform.
Eduline/MTI
Első hallásra jó ötletnek tűnhet, hogy öt év után kapjanak diplomát a tanárjelöltek, így gyorsabban lehet pótolni a tanárhiányt. De ott, ahol valóban sok tanár hiányzik, ez az egy év nem sokat segít – többek között erről beszélt Csapó Benő neveléstudományi kutató.
Eduline
Sokba, még akkor is, ha tandíjat nem kell fizetni. A legnagyobb kiadással persze azok kalkulálhatnak, akik magán-, alapítványi vagy nemzetközi gimnáziumot választanak. A HVG Középiskolai Rangsor 2022 cikke.
Eduline
Fontos évszámokra kérdezünk rá, nektek menni fog?
Eduline
Később akkor sem lehet majd diákbérletet venni a koronavírus-helyzet idején lejárt diákigazolvánnyal, ha megint meghosszabbítják a veszélyhelyzetet.
Eduline
Eddig 58 ezer 5-11 éves óvodást, iskolást regisztráltak a szülők a koronavírus elleni oltásra, 37 ezren már meg is kapták az oltást.
Eduline
Egy év alatt duplájára nőtt a szülők által kért évismétlések száma, és több mint másfélszeresére azoknak az iskoláknak a száma, ahol romlott az elsősök teljesítménye – derül ki azokból az adatokból, amelyeket Szél Bernadett szerzett meg. A független országgyűlési képviselő közleményében azt írja, ezek a statisztikák a hatévesek kötelező iskolakezdésének kudarcát jelzik.
Eduline
Az emelt szintű angolérettségi mintatételét is közzétette az Oktatási Hivatal. Itt megnézhetitek.
Eduline
Annyira várjuk az új évet, hogy 2022 bekerült ebbe a matekpéldába is. Jöhetnek a megoldások.
Csik Veronika
Középiskolásként egyáltalán nem könnyű kiválasztani a megfelelő szakot, de hogy kicsit könnyebb legyen a dolgotok, megmutatjuk, hogy mit tanulhattok a legnépszerűbb BA- és BSc-képzéseken.
Eduline
December 23-án elindult a 2022-es felvételi. Ismét előzetes ponthatárokat húztak több tucat népszerű szakon - ezeken a képzéseken csak akkor szerezhettek állami ösztöndíjas helyet, ha eléritek ezt a ponthatárt.
Eduline
December elején az oktatásban dolgozók tíz százaléka nem volt beoltva, az arányuk mostanra öt százalékra csökkent – mondta a Nemzeti Pedagógus Kar elnöke.
Eduline
Már az emelt szintű föciérettségi 2022-es szóbeli témaköreit is megnézhetitek.
Eduline
A tudósok szerint a légtisztítók segítenének megállítani a vírus terjedését az iskolákban, ahol nemcsak a betegségtől, hanem a tanárhiánytól is egyre többen félnek.
Eduline
Utánajártunk, milyen hamar talál munkát, és mennyit keres egy frissen végzett villamosmérnök.
Eduline
Egy iskolaőr a nyakánál fogva ráncigált egy általános iskolás fiút idén májusban egy sármelléki iskolában.
Eduline
A koronavírus-járvány újabb hullámai ellenére az év második felében megint sokan kerestek albérletet. Ez nem túl jó hír a lakást kereső egyetemistáknak.
Eduline
December 23-án elindult a 2022-es felvételi szezon. Már megnézhetitek a meghirdetett szakok listáját és a felvételi tájékoztatót is. Sőt azt a listát is közzétették, amelyen olyan szakok szerepelnek, ahová bármilyen emelt szintű érettségivel be lehet kerülni.
Eduline
„Az, ami nagyon sok iskolában folyik – és ami lényegében a kormánynak is elvárása –, az gyerekmegőrzés. Ott, ahol egy iskolában már nincs egyetlen kémia-, angol-, vagy informatikatanár sem, ott rendes oktatás sincs. Ott már összedőlt az oktatás” – mondta a Tanítanék Mozgalom társalapítója.
Eduline
Nem véletlenül: sok múlik azon, hány pontot sikerül szereznie egy nyolcadikosnak a központi írásbeli felvételin. A 2022-es HVG Középiskola 2022 cikke.
Eduline