Van, ahol hetente tesztelnék a gyerekeket a szülők - de ehhez össze kell dobniuk a pénzt

Hónapok óta vizsgálja az ingyenes koronavírus-tesztelés lehetőségét az operatív törzs, de egyelőre még fizetni kell a PCR és az antigén tesztekért is. Vannak olyan óvodák és iskolák, ahol a szülők dobják össze a tesztek árát.

  • Eduline

A hvg.hu azt írja, van olyan óvoda, ahol a szülők körében felvetődött, hogy hetente egyszer teszteljék a csoportba járó gyerekeket, a negatív eredmény ugyanis sokakat megnyugtatna. Ez azonban még a nagykereskedelmi áron beszerzett antigén teszttel is körülbelül 16 ezer forintba kerülne. Náluk a szülők fele bólintott rá a heti tesztelésre.

Ahogy arról múlt héten beszámoltunk, komplett iskolai és óvodai csoportok kerültek karanténba az elmúlt két hétben, hirtelen megugrott ugyanis a fertőzöttek száma. Az 5-11 éveseket december óta már oltják, a legkisebbek azonban egyelőre nem kaphatnak vakcinát.

A budapesti Lauder Javne Közösségi Iskola más megoldást választott, ott már 2020-ban külön erre a célra létrehozott közösségi alapból végeztek PCR-szűrést.

A gyógyszertárban kapható antigén gyorstesztek ára egyébként jellemzően 3-6000 forint között mozog, a laboratóriumi PCR-tesztért pedig 14-19 500 forintot kell fizetni.

Hozzászólások

Pukli István: „A pedagógiai felelősség része annak felismerése is, ha valaki nem kérdez, mégis segítségre szorul”

Egy dániai SOSU-órán, egy prezentáció közben szembesültem azzal, hogy a kooperáció és a kollaboráció fogalmát mennyire eltérően értelmezhetjük. Pedagógusként régóta foglalkoztat ez a kérdés. Magyarországon tanítottam, tanulásszervezési módszereket alkalmaztam és pedagógusokat is képeztem. A kooperatív tanulás számomra nem egy divatos módszertani címke, amelyet utólag ragasztunk a csoportmunkára, hanem tudatosan felépített pedagógiai rendszer. Vélemény.

„Az adományozás könnyen függőségi viszonyt alakíthat ki” – így segít a szegregátumban élő családoknak az Edison-díjas Bagázs

A két roma szegregátumban jelen lévő Bagázs Közhasznú Egyesület közel 150 önkéntessel, évente négyezer foglalkozással segíti a hátrányos helyzetű családokat, miközben az iskolákban, fesztiválokon és vállalatoknál is igyekszik érzékenyíteni, és eljuttatni minél több helyre az üzenetet, hogy nem mindenki indul ugyanonnan az életben.