Orbán Viktor egykori angoltanára képviseli hazánkat Örményországban
A két ország viszonyát van is hová javítani, az azeri baltás gyilkos kiadása miatt tizenegy éve ugyanis megszakadt a diplomáciai kapcsolat.
A két ország viszonyát van is hová javítani, az azeri baltás gyilkos kiadása miatt tizenegy éve ugyanis megszakadt a diplomáciai kapcsolat.
Tarnay Kristóf
A parlamentben a Belügyminisztérium államtitkára ezt is az orosz agresszió miatti uniós szankciókra fogta és közölte: a konténer-osztálytermeket „egy idő után megszeretik”.
Tarnay Kristóf
Többször is előfordultak már hasonló esetek.
Eduline/MTI
Vészesen közeledik a május-júniusi érettségi időszak. Mutatjuk, mire kell mindenképp figyelnetek az első héten tartott vizsgáknál.
Tornyos Kata
A XIII. kerületi Herman Ottó Általános Iskolában heves vitákat váltott ki, hogy a Budapesti Zsidó Hitközség bejelentkezett annak fenntartására.
Székács Linda
Az első héten még csak más néven mutatkozott be, a másodikon már sminkben, utána pedig női ruhában ment egyetemre. Hosszú évek őrlődésének vetett véget, amikor Alíz végre Alízként kezdett élni, ez viszont a doktori képzését is érintette, ráadásul egy egyházi egyetemen.
Székács Linda
A népszerű filmek után, most televíziós sorozat készül a Harry Potter könyvekből. A varázslóvilág itt egy teljesen új szereposztásban elevenedik meg.
Tornyos Kata
A tárca szerint közeledtek az álláspontok a szakszervezetekkel a szerdai egyeztetésen.
Tarnay Kristóf
A Microsoft nem csak a Bingbe építette be a GPT-alapú mesterséges intelligenciát.
Eduline
Az asztalos ugyanis magára hagyta, egy gépbe beakadt kesztyű okozta a balesetet.
MTI
Sebesen közeledik az érettségi, hogy megkönnyítsük a felkészülést összegyűjtöttünk nektek néhány hasznos, tanulást segítő alkalmazást. Természetesen bekerül majd a listába a Duolingo is, de ennél kevésbé ismert alkalmazásokat is találtunk.
Eduline
Szó lesz például arról, hogyan működhetnek demokratikusabban a pártok, lojálisnak kell-e lennie az állami szakértőknek és van-e ideológiája a bitcoinnak.
Eduline
A megkérdezett fiatalok döntő többsége szerint sokkal nehezebb a helyzete, mint korábban a szüleiknek volt.
MTI
Ezzel együtt az egyik érdekvédő szerint az sem egyértelmű, hogy a pedagógusok béremelése valóban meg fog történni még idén.
Tarnay Kristóf
Pontosan négy hét múlva kezdődnek az idei történelem írásbeli vizsgák. Összeszedtük a legfontosabb tudnivalókat, hogy biztosan felkészültek legyetek a nagy napra.
Székács Linda
Ha húsvét, akkor nyulak. Hány híres animált nyulat ismertek fel egy rövid leírás alapján?
Eduline
A költészet napjára áthallásos verseket írtak föl Szeged több pontján az oktatás helyzete miatt tiltakozó szülők.
Eduline
A fesztiválozók kérésére bővítik a kínálatot és harcba szálltak az elszállt árak ellen.
Székács Linda
A tavalyi árakhoz képest körülbelül 10-20 százalékkal lehetnek drágábbak az idei nyári táborok, ez azonban a hírek szerint nem tartja vissza a szülőket, sőt, a foglalások tendenciája már áprilisban olyan, mint a tavalyi rekordévé. Mutatjuk, milyen lehetőségeket kínálnak a szolgáltatók ezen a nyáron.
Székács Linda
Közben ugyanis mindketten találtak új állást. Kártérítésre viszont továbbra is igényt tartanak, de a tankerületi vezető így is elutasítja a keresetet.
Eduline