Bruttó 300 ezer forint alatt is lehet az átlagjövedelem: ezekkel az alapszakos diplomákkal keresnek a legkevesebbet
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
Semmi nincs ingyen, a számlavezetés költségekkel jár, de a bankok pontosan tudják, hogy nem ilyesmire szeretnétek költeni a pénzeteket. Mutatjuk, milyen lehetőségeitek vannak a legnagyobb hazai bankoknál, ha most nyitnátok diákszámlát.
Minél előbb bevonjuk a gyermekeket a pénzügyek világába, és megtanítjuk őket, hogy tudnak eligazodni benne, annál nagyobb rá az esély, hogy helyes szokásokat alakítanak ki és pénzügyileg tudatos felnőttekké válnak
– áll az egyik legnagyobb magyarországi bank gyerekeknek és diákoknak szóló bankszámla opciói alatt.
Tapasztalatok szerint leggyakrabban 14 éves korban fogalmazódik meg a fiatalokban és a szüleikben a bankszámlanyitás igénye. Jellemzően ekkor fejezik be ugyanis az általános iskolát és lépnek az önállósodás útjára, legfőképp a középiskola elkezdésével, ami sok esetben az otthontól való nagyobb távolságot, bizonyos esetekben a kollégiumba költözést, és idővel a felsőoktatásra való felkészülést is jelenti. Míg azonban ebben az életkorban csak opcionális, 18 éves kor fölött már szinte kötelező bankszámlát nyitni, függetlenül attól, hogy a középiskola elvégzését követően a felsőoktatásban való továbbtanulást választjátok, vagy kiléptek a munka világába.
Na jó, de mégis miért kell?
Ha az utóbbi mellett döntötök, egyértelmű, hogy azért van szükségetek egy saját bankszámlára, hogy erre érkezzen a fizetésetek és elkezdhessétek külön kezelni a pénzügyeiket. Ha viszont a továbbtanulást választjátok, az egyetemek külön kérik, hogy a beiratkozás előtt álló jövendőbeli hallgatóik nyissanak saját bankszámlát, hiszen erre érkeznének majd az esetleges tanulmányi vagy szociális ösztöndíjak, önköltséges képzés esetén erről történik a tandíj befizetése, de akkor is szükségetek lesz rá, ha diákhitelt vennétek fel, vagy ha kollégiumban laknátok, aminek költségeit havonta, jellemzően az egyetem tanulmányi rendszerén keresztül kell befizetnetek. Arról nem is beszélve, hogy manapság már egyre több hely, többek között zenei fesztiválok és szórakozóhelyek is készpénzmentesek, ebben az esetben pedig kellemetlen lehet, ha azért nem tudjátok kifizetni a rendeléseteket, mert nincs saját bankkártyátok, csak készpénzetek.
Nem meglepő tehát, hogy a legtöbb banknál vannak olyan kedvezményes számlavezetési lehetőségek, amik kifejezetten a 18-25 év közötti egyetemista korosztályt szólítják meg. Ezek jellemzően olcsóbb számlavezetési és utalási díjakat, ingyenes készpénzfelvételt, de gyakran egyéb extra lehetőségeket, például bizonyos vásárlási kedvezményeket vagy biztosításokat is kínálnak.
Mutatjuk az öt legnagyobb magyarországi bank áprilisban elérhető diákszámla lehetőségeit:

Fontos, hogy a táblázatban szereplő adatok csak a bankok április 3.-án online elérhető számlaopcióit és feltételeit mutatják. Ezek csak időszakos kínálatok, a promóciók meghatározott ideig tarthatnak, így ha ti például augusztusban terveztek számlát nyitni, előfordulhat, hogy teljesen más feltételekkel szembesültök. Aktuális információkért mindig érdeklődjetek a kiválasztott bank bankfiókjában vagy a honlapon megadott e-mailes vagy telefonos elérhetőségeken.
Még valami?
Amellett, hogy figyelembe veszitek az itt felsorolt szempontokat, fontos azt is mérlegelnetek, hogy mire használnátok a bankszámlátokat, milyen célra nyitjátok azt. Ha rendszeres pénzforgalom zajlik rajta, érdemes például kiemelten odafigyelnetek arra, hogy mennyi a készpénzfelvétel, az utalások és a kártyás fizetések díja. Ha viszont elsőorban a megtakarításokat szeretnétek tárolni rajta, ezeknél sokkal fontosabb lehet a kártya havi vagy éves díja, hiszen a megtakarítás célja épp az, hogy minél kevesebb pénzt költsetek el, és minél többet tegyetek félre, így tehát semmiképp sem célszerű olyan ajánlatot választanotok, aminek a havidíja több száz, vagy több ezer forint. Figyelembe vehetitek ugyanakkor az ATM-ek és a bankfiókok közelségét is, hiszen bizonyos szolgáltatásokat, például adategyeztetéseteket, módosításokat csak személyesen tudtok elintézni, nem utolsó sorban pedig az is fontos lehet, hogy ha ti inkább a készpénz használatát kedvelitek, vagy esetleg lakásban éltek és így szoktátok kifizetni a lakbéretek, ne kelljen több kilométert utaznotok a legközelebbi ATM-hez és ne kényszerüljetek arra se, hogy más bankfiókhoz tartozó ATM-et használtok. Bár havi két készpénzfelvétel 150 ezer forintig banktól függetlenül ingyenes, ha ennél többször vennétek le készpénzt és nem a saját bankotok szolgáltatásait használjátok, az jellemzően sokkal drágább készpénzfelvételi díjjal jár, mint a saját bankotokból kikérni a pénzetek.
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A Szegedi Törvényszék megsemmisítette a kormányhivatal elutasító határozatát, amely megakadályozta, hogy alapítványi fenntartásban induljon újra a 2024-ben bezárt intézmény. Az iskola a tervek szerint a 2027/2028-as tanévben nyithatja meg ismét a kapuit.
Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.
A szervezet szerint a döntés a polgári engedetlenség miatt kirúgott tanárok folyamatban lévő pereiben is fontos szerepet játszhat.
„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.
Ne kisiskolásokat várjanak a tanítók az első osztályba, hanem az iskola alkalmazkodjon jobban a hat-hét éves gyerekek életkori sajátosságaihoz – többek között ezt javasolja a Nemzeti Pedagógus Kar óvodai szakmai munkacsoportja. Szerintük az általános iskola első két évének, de legalább az első osztálynak a játékos átmenetről kellene szólnia.
Átfogó, életkornak megfelelő szexuális nevelést javasol az Európa Tanács mind a 46 tagállamában. A szervezet szerint a gyerekeknek nemcsak biológiai ismeretekre van szükségük, hanem arra is, hogy felismerjék a bántalmazást, tisztában legyenek a saját határaikkal, és tudják, mikor és hogyan kérhetnek segítséget.
Az elkövető egy 17 éves fiú, aki tettét azzal indokolta, hogy az iskolába járó fiatalok korábban gúnyolták őt, ezért haragudott rájuk.
Fendler Judit több olyan esetet is felidézett, amikor állítása szerint kormányközeli vállalkozók és fideszes politikusok próbálták befolyásolni az egyetem beszerzéseit.
Nem mindegy, mikor fejeztétek be a tanulmányaitokat, és az sem, hogy utána továbbtanultok vagy munkába álltok.
A korai szelekció megszüntetését, a tankötelezettség 18 évre történő visszaemelését és 10-12 évfolyamos egységes iskolák létrehozását javasolja a Civil Közoktatási Platform (CKP).