Képek: így élnek a világ leggazdagabb gyerekei
Milliárdokat érő otthonukban fotózhatta le a leggazdagabb oroszok gyermekeit a New Yorkban és Moszkvában dolgozó fényképész, Anna Skladmann.
Milliárdokat érő otthonukban fotózhatta le a leggazdagabb oroszok gyermekeit a New Yorkban és Moszkvában dolgozó fényképész, Anna Skladmann.
Eduline
A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) elnöke szerint akár többnapos sztrájkot is tarthatnak a pedagógusok szeptemberben, ha a kötelező óraszámok esetében a rosszabbik forgatókönyv valósul meg; Mendrey László erről az Elvesz(teget)ett illúziók címmel rendezett tanévzáró sajtótájékoztatón beszélt, kedden Budapesten.
Eduline
Az LMP szerint a miniszterelnöknek sürgősen el kellene fogadnia az oktatási államtitkár lemondását.
Eduline
Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár az egyik legmegbecsültebb tagja a kormányzatnak - jelentette ki Lázár János, a Fidesz országgyűlési frakciójának vezetője kedden a TV2 Mokka című műsorában.
Eduline
Gazdálkodás és menedzsment, turizmus és vendéglátás, pénzügy és számvitel, mérnök informatikus, gépészmérnök, kommunikáció és médiatudomány, kereskedelem és marketing – az előző évekhez hasonlóan idén ismét ezek a legnépszerűbb alapképzések. Hol volt a legnagyobb a verseny az államilag finanszírozott helyekért 2010-ben, és hol várhatóak magas ponthatárok?
Eduline
Tizenkét évesen kezdett laboratóriumi kutatásba, tizennégy évesen felvették a világ egyik legjobb egyetemére, a Massachusetts Institute of Technologyra, tizenhét évesen pedig megkapta a PayPal társalapítója, Peter Thiel 100 ezer dolláros ösztöndíját. Laura Deming a következő években az öregedési folyamatokat fogja vizsgálni.
Eduline
Nem jelent meg a bíróság előtt, ezért körözést adtak ki Tihomir Petrov, a California State University volt matematikatanára ellen. Az oktatónak azért kellett volna bíróság elé állnia, mert többször odavizelt egyik kollégájának ajtaja elé. Az egyetem azonnal elbocsátotta, ráadásul tetemes pénzbírságra is számíthat.
Eduline
Egyre több tíz-tizenkét éves fiút kezelnek étkezési zavarokkal a kórházak – néhányan azért válnak bulimiássá, hogy beleférjenek a divatos csőnadrágokba.
Eduline
Visszatért egykori egykori egyetemére Stephen Colbert amerikai humorista, és – szokásához híven – szinte azonnal magára haragította a Northwestern University vezetőit. A diplomaosztó ünnepségen előadott beszédében kíméletlenül emlékeztette a hallgatókat és az oktatókat az elmúlt hónapok botrányaira.
Eduline
Éhségsztrájkba kezdtek a szülők szombaton Kaposváron, ezzel tiltakozva a Toldi Lakótelepi Általános Iskola és Gimnázium két másik oktatási intézménybe való integrálása, megfogalmazásuk szerint "megszüntetése" ellen.
Eduline
A portugál ügyészség vádat emelt hétfőn a korábbi szocialista párti kormány egyik minisztere ellen a közbeszerzési szabályok megsértése miatt.
Eduline
Hatályon kívül helyezte a pedagógusok tanítási időkeretére vonatkozó jogi szabályozást a kormánypártok javaslatára az Országgyűlés hétfőn.
Eduline
Pakisztáni lázadók egy kilencéves kislányt akartak öngyilkos merénylőként felhasználni a biztonsági erők elleni támadásukhoz az ország északnyugati részén, a kislány azonban túlélte az esetet - közölték rendőri vezetők hétfőn.
Eduline
Hoffmann Rózsa marad az oktatási államtitkár - közölte Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője hétfőn újságírók előtt.
Eduline
Már egy hete eljuttatta Orbán Viktornak háromoldalas „panaszlevelét” Hoffmann Rózsa – a Népszabadságnak nyilatkozó kormánypárti politikusok szerint a miniszterelnök elsőre „csak vállat vont”.
Eduline
Az oktatási államtitkár csak akkor nyilatkozik a lemondásának felajánlása ügyében, ha beszélt Orbán Viktor miniszterelnökkel; a kereszténydemokrata Hoffmann Rózsa ezt hétfőn mondta a Parlamentben újságíróknak. A fideszes Pokorni Zoltán közölte, nem vállalná az államtitkári posztot; a KDNP frakcióvezetője abban bízik, a kormányfő nem fogadja el a lemondást; az MSZP szerint Hoffmann Rózsa körül elfogyott a levegő.
Eduline
A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) frakcióvezetője megérti Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár lépését, de azzal nem ért egyet. Harrach Péter azt mondta, a frakció az államtitkár mellett áll, és azt javasolja, vonja vissza elhatározását.
Eduline
Eljárást indított a rendőrség az ellen a két gyerek ellen, akik vasárnap délután szétverték a szászvári általános iskolát. A több százezer forintos kárt a szülőknek kell megtéríteniük.
Eduline
Az oktatási államtitkárság hétfőn megerősítette, hogy Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár levélben felajánlotta lemondását Orbán Viktor miniszterelnöknek. Szijjártó Péter azt mondta, továbbra is Hoffmann Rózsa vezeti az államtitkárságot, "és így fog ez maradni még hosszú időn keresztül".
Eduline
Hoffmann Rózsának nincs elegendő támogatottsága, ezért lemondana az államtitkári posztról – értesült az Index. A kormányfő szóvivője cáfolta a távozás hírét.
Eduline