Drasztikus váltás: négynapos lesz az iskolai hét, csökken a dolgozók bére

2012-től hétfőtől csütörtökig vagy keddtől péntekig lesz tanítás több floridai oktatási körzetben, így spórolnak az intézmények fenntartási költségein, több iskolai dolgozók bérén, a diákok utaztatásán és a közétkeztetésen.

  • Eduline

Körzetenként több mint 4,5 millió dolláros, vagyis 800-900 millió forintnak megfelelő megtakarítást remélnek a négynapos iskolahét bevezetésétől, írja a The Epoch Times. A pedagógusok bére az új rendszerben sem változik majd, az óraszámok ugyanis változatlanok maradnak, a foglalkozásokat négy napba sűrítik össze. Máshogy nem is tehetnének, a jogszabályok ugyanis csak akkor engedélyezik a módosítást, ha a tanárok fizetését és a diákok óraszámát nem csökkentik.

A tanárok bére nem változik, az iskolabusz-vezetőké és az egyéb iskolai dolgozóké viszont igen
Wikipedia

Százhúsz egyesült államokbeli oktatási körzetben már most is csak heti négy napot járnak iskolába a gyerekek, de több államban, többek között New Yorkban is fontolgatják a tanítási hét szerkezetének módosítását. Franciaországban négy és fél napig járnának a diákok iskolába, emellett rövidebb lenne a nyári szünet is - összefoglalónkat itt olvashatod el.

A University of Southern Maine felmérése szerint az utazási költségek, a közüzemi díjak és az étkeztetés árának csökkenésével az iskolák kiadásait mintegy 2-9 százalékkal lehet mérsékelni – írta korábban a Los Angeles Times. Több oktatáskutató szerint a négynapos tanítási hét és a háromnapos hétvége a diákok teljesítményére is jó hatással van. Mikor kezdődik, meddig tart a 2011/2012-es tanév? A tanítási szünetek pontos dátumát és az őszi érettségi időpontjait itt találod.

eduline

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.