Beleszédültök, ha meglátjátok, hogyan járnak suliba ezek a gyerekek
Kolumbiában a kínai hegymászáson is sikerült túltenni.
Kolumbiában a kínai hegymászáson is sikerült túltenni.
Idén is nyári tábort hirdet az Így dolgozunk mi. A július 15. és 22. között rendezett napközis táborra még mindig van pár szabad hely, és akár az Eduline szakesztőségének munkájába is betekinthettek.
Eduline
"Nagy eséllyel terrorista lesz" és a "nagy eséllyel Guatemalában lesz hajléktalan" címeket osztott ki diákjainak az egyik texasi iskola tanára. Kiborultak a diákok és a szülők is.
Eduline
A volt AB-elnök és három kollégája szerint három ponton is alkományellenes a törvény.
Eduline
A CEU nem szerepelhet a Quacquarelli Symonds (QS) 2018-as összesített felsőoktatási rangsorában, hiszen az olyan egyetemeket listáz, amelyek alapképzéseket is kínálnak, a CEU azonban kizárólag mester- és posztgraduális szakokat indít - így reagált az egyetem a Magyar Hírlap cikkére, amelyben az állt, az intézménynek "nyoma sincs" a felsőoktatási világrangsorokban.
Eduline
Módosítaniuk kell az érettségizők szüleinek a családi adókedvezményről a munkáltatójuknak adott nyilatkozatukat. A tanév befejeztével ugyanis az érintett diákok után nem jár adókedvezmény - írja az Adózóna.
Eduline
A köznevelési törvény közelmúltban elfogadott, a beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő gyermekeket érintő módosításának hatályon kívül helyezését kezdeményezte az LMP az Alkotmánybíróságnál (Ab).
MTI
Milyen szempontok alapján értékelik a tanárok a középszintű szóbeli biológiaérettségit? Itt minden részletet megtaláltok.
Eduline
Elhibázottnak és felháborítónak tartja a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnökének múlt heti megjegyzését több szakmai szervezet. Parragh László azt mondta, óriási hiba, hogy a polgármesterek nem mernek bezárni gimnáziumokat.
Eduline
Két és fél hónapos pihenés vár a diákokra - de mikor kezdődik a következő tanév?
Eduline
Kaphatnak-e pluszpontot a felvételi azok a végzős középiskolások, akiknek elváltak a szüleik? Újabb olvasói kérdésre válaszolunk.
Eduline
Persze a kecskeméti intézmény nem tűnik el, csak átnevezik, ez pedig péntektől hivatalossá vált. Rejtély, miért kell egy év után átnevezni az intézményt.
Eduline
A felvételi jelentkezési határideje után megszerzett, a pontszámításhoz nélkülözhetetlen vagy többletpontokat igazoló dokumentumokat legkésőbb 2017. július 12-ig tudjátok pótolni a rendszerben.
Eduline
100-200 ezer forintért hirdetik szolgáltatásaikat a szakdolgozati bérírók, a vállalkozó kedvű volt egyetemisták helyett manapság azonban már nagyobb cégek csapnak le az üzleti lehetőségre. Van, ahol a kész szakdolgozat mellé extra felkészítést is kapnak a lusta vagy éppen időhiányban szenvedő egyetemisták.
Eduline
Kikapcsolta az ELMÜ az áramot az Érdi Vörösmarty Mihály Gimnáziumban hétfőn délelőtt, ahol éppen az emelt szintű érettségik zajlottak. Az intézménynek és az Érdi Tankerületi Központnak nem volt tartozása, a szolgáltató később el is ismerte, hogy hibázott - írja a híradó.hu.
Eduline
Nyilvánosak az átbevezett ösztöndíj részletei. Havi 40 ezer forint járhat.
Eduline
A Tanítanék mozgalom is támogatja az LMP alkotmánybírósági beadványát, amellyel az ellenzéki párt megpróbálja megsemmisíttetni a köznevelési törvény közelmúltban elfogadott, a beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel (BTM) küzdő gyermekeket érintő módosítását.
MTI
A Köztársasági Elnöki Hivatal (KEH) honlapján hétfőn közzétették azt az emlékeztetőt, ami az oktatási törvények elfogadását megelőző egyeztetésen készült - közölte Altorjai Anita, a KEH sajtóigazgatója az MTI-vel.
Eduline
Budapesti szülők éberségén múlt, hogy nem vitte Ausztriába a gyerekeiket egy olyan sofőr, akinek nem volt érvényes jogsija.
Eduline
Ha véget ért az iskola, megvannak a vizsgák és az érettségi, akkor irány a strand. Diákpénztárcával is lubickolhatsz a habokban, hiszen a szabadstrandok is megnyitottak. Megmutatjuk idén hol tudsz ingyenesen strandolni a Balaton partján.
Eduline