Mikor érdemes sorrendet módosítani? Itt a válasz
Mikor szükséges a módosítás, és mikor érdemes inkább nem belepiszkálni a sorrendbe?
Mikor szükséges a módosítás, és mikor érdemes inkább nem belepiszkálni a sorrendbe?
Eduline
Van egy jó hírünk azoknak, akik biológusnak készülnek.
Eduline
A TASZ segít a szülőknek, de rajtuk kívül még rengetegen élhetnek ugyanilyen gondokkal.
Az egészségügyi szakellátás minőségének javítása és az egészségügyben tapasztalható munkaerőhiány enyhítése érdekében mesterképzés indul három vidéki egyetemen diplomás szakápolók számára - ismertette Betlehem József, az Emberi Erőforrások Minisztériumának miniszteri biztosa az M1-en.
MTI
A Klebelsberg Központ elnöke szerint tanév közben az iskolák és a gyerekek csak keveset érzékelték az oktatásban végbement komoly változásokból, amit jelentős eredménynek tart.
MTI
Hivatalosan egyelőre nem tájékoztatták Rója Istvánt arról, hogy huszonkét, intézményvezetéssel töltött év után miért nem fogadták el pályázatát a makói József Attila Gimnázium igazgatói posztjára, a döntésről a sajtóból értesült - írja a Magyar Nemzet.
Eduline
Siralmas a Magyar Képzőművészeti Egyetem több épületének állapota, az intézmény ráadásul komoly helyhiánnyal küzd.
Eduline
Pedagógusok, tanári csoportok, szakmai munkaközösségek, illetve pedagógusképzésben részt vevő hallgatók újszerű és kreatív módszertani ötleteit várják a Tempus Közalapítvány Digitális Módszertárába.
Eduline
Megkezdődhet az aláírásgyűjtés a december 24-e munkaszüneti nappá nyilvánítása ügyében, miután a Kúria elutasította a kérdés hitelesítéséről szóló választási bizottsági határozat ellen benyújtott jogorvoslatot.
eduline/mti
Egy felsőoktatási-továbbtanulási kiállításon könnyebb megszerezni a jelentkezéshez, a szak- és egyetemválasztáshoz szükséges információkat, mint az interneten böngészve - mondja Bogner Luca Laura, a pécsi Leőwey Klára Gimnázium diákja, aki nemrég járt az egyik brit továbbtanulási expón. A tapasztalatairól kérdeztük.
Eduline
Megnéztük, hány pontra lehet szüksége annak, aki a három nagy vidéki tudományegyetem egyikére szeretne bekerülni.
Eduline
Melyek a legnépszerűbb képzési területek a 2017-es egyetemi-főiskolai felvételin? Nincs nagy meglepetés: még mindig tarolnak a gazdasági szakok.
Eduline
Ma éjfélkor lejár az egyik legfontosabb határidő a ponthatárok kihirdetése előtt.
Eduline
Még mindig lehet igényelni a helyi jegyzőnél a nyári gyermekétkeztetést, az arra rászorulóknak - hívta fel a szülők figyelmét az MTI-hez kedden eljuttatott közleményében az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi).
MTI
20 éve nem volt ilyen sikeres magyar szereplés a fizikatornán.
Eduline
Nathan John-Baptiste London Walthamstow nevű környékén jár iskolába és nagyon fiatalon, rövid időn belül olyan vagyonra tett szert egy saját ötlettel, hogy minden társa megirigyelhetné.
Eduline
Folytatjuk a kollégiumi árak feltérképezését a következő szemeszterre levetítve vidéken is. Ugyanis a vidéki egyetemi városokban is hasonlóan alakulnak a diákok költségei ha kollégiumi szállásról van szó.
Eduline
Nyelvtanulással a boldogulásért címmel hirdet 3,3 milliárd forint keretösszegű, a középiskolások tanórán kívüli nyelvtanulását segítő pályázatot az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) - közölte Novák Katalin család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkár.
MTI
Az egyetemi továbbtanulást, ezen belül természettudományos, mérnöki és informatikai képzéseket népszerűsítő programot indított európai uniós támogatással a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) - tájékoztatta a felsőoktatási intézmény közkapcsolati igazgatósága az MTI-t.
Eduline