Spórolás felsőfokon: a szuperszámítógép hőjével fűtik a debreceni sportuszodát
Papp László debreceni polgármester azt mondta, hogy az energiaárak drasztikus emelkedése miatt döntött úgy az önkormányzat, hogy az energiahatékonyság terén új megoldásokat keres.
Egészségesebb közétkeztetésre van szükség az EU szakértői szerint
Az Európában élő általános iskolás gyerekek majdnem harmada túlsúlyos vagy elhízott, míg az EU-ban élő gyermekek közel egynegyede szegénység vagy társadalmi kirekesztettség kockázatával él.
Ingyenes segítőközpont nyílt a Mammutban
A Mammut Bevásárlóközpont a II. kerülettel összefogva ingyenes mentálhigiénés, áldozatsegítő és szociális tanácsadást indított, ami minden pénteken 11 és 19 óra között a bevásárlóközpontban várja az arra rászorulókat.
Az SZTE hallgatóinak tartott szemináriumot Karikó Katalin
Karikó Katalin 1973-ban kezdte el szegedi tanulmányait biológus szakon, most egykori egyetemén tartott szemináriumot.
Esti kvíz: Tudjátok, melyik állatok állnak a kihalás szélén?
A Természetvédelmi Világszövetség rendszerezi, hogy egyes állatfajokat mennyire fenyeget a kihalás veszélye. Most az a feladatotok, hogy eldöntsétek 10 állatról, hogy a kihalás szélén állnak-e.
Energiaital: tiltanák a kiskorúaknak, de azért támogatják a gyártását
Az energiaital-gyártót támogatják, de annak vásárlását már szabályoznák.
Ebben a tanévben is szendvicsekkel segítik a diákok a rászorulókat
Ebben a tanévben is folytatódik a Budapest Bike Maffia Plusz 1 Szendvics programja, melynek során diákok gyűjtenek ételt rászoruló emberek számára a tanév tíz hónapjában.
Karikó Katalin: "gimnáziumi biológiatanárom, Tóth Albert volt az, aki elhitette velem, hogy lehetek kutató"
Áttörések - Életem és tudomány címmel mutatták be a Magyar Tudományos Akadémián a Nobel-díjas Karikó Katalin önéletrajzi könyvét.
Szeged felhívta a figyelmet a növekvő e-rolleres balesetekre
Elgázolt rolleres, felborult autó és mentőhelikopter – szerencsére a baleset nem volt igazi, de a szabályozások nélküli rollerhasználat miatt bármikor előfordulhatna valódi szerencsétlenség is.
Boomer, pacek, adom: Tudjátok, hogy mit jelentenek ezek a szavak?
Összegyűjtöttünk tíz szleng kifejezést. Bombastic side eye, ha nem ismeritek őket!
Az író neve miatt került egy amerikai gyerekkönyv a szexuálisan explicit művek listájára Amerikában
Egy alabamai közkönyvtár gyerekrészlegéről eltávolítottak egy mesekönyvet, mert a szerzőt Gaynek hívják.
Válaszolt a kormány: még ősszel kijavítják a könyvfóliázós rendelet vesszőhibáját
Hamarosan kijavítják annak a kormányrendeletnek az elírását, amire hivatkozva nyáron 12 millió forintra büntették a Líra könyvesbolt-hálózatot.
Megbukott élete első egyetemi kémiavizsgáján, idén megkapta a kémiai Nobel-díjat
Még egy Nobel-díjassal is előfordulhat, hogy egyetemista korában nem ment át egy vizsgán. Ez történt a friss kémiai Nobel-díjas Moungi Bawendival, aki élete első egyetemi kémiavizsgáján megbukott.
Találós kérdések: Meg tudjátok oldani ezeket a fejtörőket?
Hat találós kérdést hoztunk nektek estére. Mindet meg tudjátok fejteni?
Repjegyet keresnek Magyarországon élő izraeli diákok, hogy hazamenjenek tartalékosnak
Izraeli-magyar Facebook csoportokban keresnek repülőjegyeket Budapesten, Debrecenben és Szlovákiában tanuló izraeli fiatalok, azzal a céllal, hogy hazatérjenek és tartalékos katonának álljanak.
Az űrhajós Pradát visel: az olasz luxusdivatház is részt vesz a holdraszállásra készülő asztronauták szkafandereinek elkészítésében
Többek között nyersanyagokkal és műszaki szakértelmükkel járulnak majd hozzá a 2025-re tervezett program megvalósulásához.
Indul a visszaszámlálás: ennyit kell még aludni az őszi szünetig
Tudjuk, mennyire várjátok már az őszi pihenést. Mutatjuk, pontosan mennyit kell még várnotok a szünet kezdetéig.
Magyar gyerekek rekedtek a Gázai övezetben
A külügy legfrissebb információi szerint jelenleg 11 magyar tartózkodik a Gázai övezetben. Többségük gyerek.
Izotópok, polimerek, periódusos rendszer: Hány kérdésre tudjátok a választ?
Hoztunk egy tesztet, amivel felmérhetitek a kémia tudásotokat. Nyugalom, nem Nobel-díjas szintű kérdéseket válogattunk össze.
A kannibalizmus elterjedt temetkezési rituálé volt Európában
Nem csak kényszerből ették meg halottaikat az őskőkorban egy új tanulmány szerint.