Egyre több az SNI-s tanuló, miközben továbbra is kevés a praktizáló gyógypedagógus
Egy év alatt négyezerrel nőtt az általános iskolás korú SNI-s gyerekek száma, vagyis jelenleg egy fejlesztéssel foglalkozó pedagógusra körülbelül 10 gyerek jut.
Lise Meitner, mint annyi sok más zseniális tudós a 20. században, az Osztrák-Magyar Monarchiában látta meg a napvilágot: 1878-ben született Bécsben. Már egészen fiatalon megmutatkozott tehetsége, ezért középosztálybeli szülei támogatták tudományos ambícióit, magántanárokat fogadtak fel számára, és lehetővé tették, hogy hódoljon a fizika iránti szenvedélyének. A munka gyümölcse be is érett, Lise lett a második női hallgató, aki a bécsi egyetemen fizikából doktorált. Az egyetemen a lány megismerkedett a radioaktivitás fogalmával, és elkezdte tanulmányozni a szubatomi részecskéket és az atom szerkezetét.
Laboratórium az alagsorban
Élete nemsokára döntő fordulatot vett, amikor 1907-ben megismerkedett Otto Hahnnal a berlini egyetemen, ezzel kezdetét vette a kísérleti kémikus és az elméleti fizikus életre szóló kapcsolata. Lise kizárólag azért jött Berlinbe, hogy Max Planckkal dolgozzon, de nőként külön engedélyre volt szüksége ahhoz, hogy részt vehessen a professzor előadásain, és nem dolgozhatott a berlini kémiai intézetben, sőt még csak be sem léphetett oda. Hahn támogatásával Lise végül az egyetem alagsorában egy elhagyatott asztalosműhelyben kapott helyet a kutatáshoz. Öt éven át dolgozott együtt Hahnnal, együtt kísérleteztek és publikáltak.
1912-ben a kutatópáros együtt költözött a Kaiser-Wilhelm-Kémiai Intézetbe: a férfi a radiokémia professzora lett, Lise pedig fizetés nélküli gyakornokként dolgozhatott. Közös munkájuk során felfedeztek számos új izotópot. Együttműködésük későbbi szakaszában a transzurán elemekkel és az atommagok neutronbombázásával kapcsolatos tudományos kérdések sorát kezdték el vizsgálni. Jelentős hatásukat a radiokémia és a sugárfizika területére a tudományos közösség többször is elismerte. Hahnt és Meitnert 1924 és 1938 között tizenkilencszer jelölték közösen Nobel-díjra, tizenhét alkalommal kémia, kétszer pedig fizika területén.
Kihagyták a nevét
Amikor azonban a nácik átvették a hatalmat, Lise zsidó származása miatt kénytelen volt elhagyni Németországot, és Stockholmban vállalt állást. Közben Hahnnal és fiatalabb kollégájával, Fritz Strassmannal levelezett a
. Ez a munkakapcsolat, bár nem volt ideális, mégis rendkívül termékenynek bizonyult: felfedezték, hogyan keletkezhet a bárium, ami kulcsfontosságú volt az uránhasadás megértéséhez.
Amikor azonban eljött a publikálás ideje, Hahn tudta, hogy egy zsidó nő szerepeltetése a tanulmány szerzői között a németországi karrierjébe kerülhet, ezért egyedül publikálta az eredményeket. Ezzel azt a látszatot keltette, hogy a felfedezés kizárólag a saját munkájából származó felismeréseken alapult, és hogy Lise jelentéktelen szerepet játszott a felfedezésben. Az igazság ezzel szemben az volt, hogy Ottonak eszébe sem jutott volna báriumot izolálni a mintáiból, ha Lise nem javasolja neki.
1939. január 6-án Hahn a Die Naturwissenschaft című folyóiratban publikálta az uránhasadási eredményeiket, és ezzel elsőként írták le kísérletileg a maghasadást. A maghasadás felfedezéséért 1944-ben kémiai Nobel-díjat adtak, de végül csak Otto Hahnt tüntették ki.
Lise kizárása az 1944-es kémiai Nobel-díjból, sőt még az azt követő fizikai Nobel-díj elmaradása több mint érthetetlen, már csak azért is, mert korábban az asszonyt számos alkalommal jelölték
.
Meggyőződéses pacifista volt
Lise személyiségének megértéséhez még egy fontos adalék, hogy meggyőződéses békepárti volt, így nem volt hajlandó részt venni az atombombakísérletekben, pedig az Egyesült Államokból állandóan kérték erre. A második világháború alatt végig Svédországban maradt. Lise 1947-ig a Stockholmi Műszaki Egyetem Fizikai Intézetének magfizikai részlegét vezette, emellett több amerikai egyetemen volt vendégprofesszor. Gyakran az atombomba anyjaként mutatták be, mert ő volt az első, aki elméletben is meg tudta magyarázni a maghasadást.
1960-ban Cambridge-ben telepedett le unokaöccsénél, és ott töltötte utolsó nyolc évét; ebben az időben a maghasadás békés célú felhasználásával foglalkozott. Lise soha nem ment férjhez, egész életét a tudománynak szentelte, pár héttel a 90. születésnapja előtt halt meg 1968-ban, ugyanabban az évben, mint Otto Hahn..
