Bővíti oktatási műsorát az M5: itt van a teljes heti program
Sok helyen még nem alakult ki az iskolai rendszer, amit a tanároknak és a diákoknak követniük kell a következő hetekben. A szülők és tanárok kérésére, az otthon tanulók munkáját segítve, további oktatási tartalommal bővül az M5 csatorna műsora keddtől. Mutatjuk a részleteket.
Hogyan valósul meg a távoktatás? - Otthoni tanulás a Tv-ből
Mióta a kormány bejelentette, hogy hétfőtől bezárnak az iskolák, azóta több kezdeményezés is született arra vonatkozóan, hogy ki hogyan tudná segíteni a távoktatás megvalósulását.
Emelt szintű töriteszt estére: nektek menne?
Korábbi évek feladatsorai alapján összeállítottunk nektek egy néhány kérdésből álló tesztet, így otthon is tudtok készülni a közelgő érettségire.
Összehasonlítható-e az egyéni munkarend és a hétfőtől életbelépő távoktatás a gyakorlatban?
Akik eddig egyéni munkarend alapján tanultak otthon, azoknak talán nem okoz nagy változást a március 16–tól életbelépő otthoni távoktatás bevezetése. Megnéztük, hogy van-e bármilyen hasonlóság a két helyzet között.
Mindenki keresi a legjobb megoldást – kezdeti helyzet a távoktatásban
A mai naptól, március 16-tól nem nyitnak ki az iskolák, a tanulást távoktatásban folytatják a diákok. Összeszedtük, hogy eddig milyen ötletek, javaslatok érkeztek a távoktatás megkönnyítésére.
Nálunk ez lett a nap képe: ilyen az iskola otthonról
Ma már nem ül senki az iskolapadban, mindenki otthonról próbálja meg tartani a kapcsolatot a tanáraival. Íme a nap képe:
Vlogot indított a karanténból a toldys diák - osztálytársai így segítenek neki
A fiú osztálytársai összefogtak és megbeszélték, hogy minden nap visznek ebédet neki és szintén karanténban lévő családjának is.
Rendkívüli iskolabezárások: legutóbb 33 éve volt országos szünet - akkor a hó miatt
Különleges hét a mostani, nem csak azért, mert új okítási munkarendet vezettek be, hanem azért is mert hosszú ideje nem volt ehhez hasonló iskolai "szünet". A nosztalgia kedvéért összeszedtük a legemlékezetesebb iskolai szüneteket a múltból.
Irodalmi kvíz: melyik versekből idéztünk?
Ikonikus magyar versek kezdő soraival találkozhattok a következő kvízben. Kitaláljátok, hogy pontosan mely versekből idéztünk?
Mennyire ismeritek jól a magyar népdalokat?
Össze sem lehet számolni, hogy hány népdalt tanulunk meg az iskolás évek alatt. Tudjátok a kérdésekre a választ? Teszteljétek a népdaltudásotokat.
Appajánló: ezekkel az appokkal könnyebb a biológiai tanulás
Összeszedtünk nektek 5 olyan applikációt, ami segítség lehet a biológiai tanulásban, de akkor is jól jön, ha csak szeretik a bioszt és érdekel titeket.
Kvíz: Tudjátok, hogy kik mondták ezeket a híres mondatokat?
A tesztben híres mondatokat találtok, tudjátok, hogy kiktől származnak? Teszteljétek tudásotokat.
Emlékeztek még a gemoetriai alapfogalmakra? - teszt estére
Tudjátok mit jelent, ha egy négyszög konvex? És azt, hogy mi az érintőnégyszög? Lássuk, hibátlanul megtudjátok-e oldani a következő tesztet.
6 dolog, amit minden érettségiző átérez - mémgyűjtemény
Idén fogtok érettségizni? Már most izgultok a nagy megmérettetés miatt, vagy éppen abba a kategóriába tartoztok, akiket meg sem visel a vizsga gondolata? A következő mémek között mindenki talál olyat, amiben magára ismer.
Ingyenes alkalmazások a távoktatáshoz: kapcsolattartás, jegyzetek és gyakorlás otthonról
Nem csak az órák megtartásához, hanem a kapcsolattartáshoz, órai jegyzetek megosztásához, gyakorláshoz és a számonkéréshez is kellenek ötletek, ha rendkívüli iskolai szünet lesz a közoktatásban is. Most olyan appokat válogattunk nektek össze, ami egyetemistáknak és középiskolásoknak is jól jöhet a következő hetekben.
Izgalmas földrajzi teszt hétvégére: mennyit tudtok a folyókról?
Tudjátok, melyik a leghosszabb folyó vagy milyen a Duna torkolata? Most kideríthetitek, mennyit tudtok a folyókról. Nektek hibátlan lesz?
Földrajzi kvíz: melyik ország fővárosáról van szó?
Zárjátok a mai nap történéseit egy szuper földrajzi kvízzel. Össze tudjátok párosítani a fővárosokat a hozzájuk tartozó országokkal?
Izgalmas műveltségi teszt estére: ismeritek ezeket a szavakat?
Biztosan találkoztatok már velük, de lehet, hogy nem tudtátok a pontos jelentésüket. Most megnézhetitek, mennyit tudtok. Ismeritek ezeket a szavakat?
Kétperces matekteszt: kezdjétek fejszámolással a napot
Mennyire vagytok jók fejszámolásban? A gyökvonás is menne? Most tesztelhetitek a tudásotokat ezzel a kvízzel.
Távoktatási kísérlet: ilyen alternatív megoldást próbált ki egy budapesti iskola
Az Európa 2000 Középiskola alternatív ötlettel állt elő a lehetséges rendkívüli tanítási szünetre. Az iskola hivatalos Facebook-oldalán számolt be a távoktatási kísérletükről.