Mutatjuk, mikor tartanak nyílt napokat a TOP 20-as gimnáziumok
Egyre több gimnázium teszi közzé a nyílt napjai időpontját, egyes intézmények pedig több napon át is várják az érdeklődő diákokat.
Kiss Rajmund, az MCC Diplomáciai Műhelyének vezetője közösségi oldalán Moszkvából méltatta az orosz hadsereget, de közben többek között egy kis borcsevésre is maradt ideje.
Kiss a múlt héten volt Moszkvában, ahonnan több alkalommal is bejelentkezett. A Boldog Vazul-székesegyház elől, Dosztojevszkij szülőházától vagy éppen egy kiállított MiG-vadászgép mellett magyarázta el követőinek, hogyan látta a háborút és a nagyhatalmi játszmákat - szúrta ki a Telex. Az MCC szakembere szerint az orosz hadsereg „életpályamodellt” kínál: 3,8 millió forintnak megfelelő havi rubelfizetéssel és 22 milliónyi éves juttatással.
Úgy fogalmazott, Oroszországnak nincsen gondja a katonai létszámmal, miközben az ukrán kényszersorozásról „hallgat a nyugati média”.
Az MCC-s szakember moszkvai útja azonban nemcsak turisztikai élményekről szólt. Bár evett borcsot, elment a Bolsojba, ahol „Carmen várta”, de arra is jutott ideje, hogy videóban magyarázza el, szerint miért nem igaz Zelenszkij állítása, miszerint Ukrajna az egyetlen ország, amelyik valójában békét szeretne, ugyanis Magyarország és Amerika is „békepárti."
Egy másik alkalommal pedig ugyan kommentár nélkül a Putyin hatalmának további kiterjesztését támogató aláírásgyűjtést is bemutatott.
Egyre több gimnázium teszi közzé a nyílt napjai időpontját, egyes intézmények pedig több napon át is várják az érdeklődő diákokat.
Több mint három évtizeden át tanított matematikát és kémiát, ma országgyűlési képviselőként és az Oktatási Bizottság alelnökeként foglalkozik azzal a rendszerrel, amelynek működését saját bőrén tapasztalta. Müller Anna szerint a pedagógusok teljesítményét igenis értékelni kell – de nem mereven és ellenőrzés alapon. Arról beszélgettünk vele, hogyan változott meg a tanári pálya a 90-es évek eleje óta, miért hagyta ott az osztálytermet a politikáért és mit nem lehet számszerűsíteni egy pedagógus munkájában.
Csehországban ez az arány közel kétszer ekkora.
Rendeződött annak a száz, mélyszegénységben élő, kiválóan tanuló diáknak a helyzete, akiknek az ösztöndíjtámogatását augusztusban mondta fel az MBH Bank. Több vállalat és magánszemély is beszállt a program finanszírozásába, így végül a korábbinál is több gyerek kaphat támogatást.
@eduline.hu Bemutatkozik Sutyi, az ELTE bölcsész macskája🐱 #cica #cutecat #magyar #magyartiktok #fy ♬ eredeti hang - eduline.hu
A benyújtott törvényjavaslat szerint szenteste napján az üzletek többsége is zárva tartana, hogy minél többen tölthessék pihenéssel és a családjukkal az ünnepet.
Habár hivatalosan még nem kezdődött el a felvételi időszak, már most érdemes nézegetni az intézmények honlapját, egyes iskolák ugyanis már közzétették, mikor várják a leendő tanulókat nyílt napjukra.
Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.
Különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette miatt kezdeményezte Hankó Balázs mentelmi jogának felfüggesztését a legfőbbügyész-helyettes.