Az MCC bécsi egyetemét kizárják az Erasmusból

Az MCC alapítványa 2023 óta a bécsi Modul Egyetem 90 százalékos tulajdonosa. A kuratóriumának elnöke pedig Orbán Balázs, Orbán Viktor politikai igazgatója.

A Európai Bizottság azért zárta ki az egyetemet az uniós forrásokból és az odajáró diákokat az Erasmus-programból, mert a felsőoktatási intézmény a kormányközeli MCC alapítvány tulajdonában van - írja a Der Standardra hivatkova a 444.

Az osztrák Tudományügyi Minisztérium az ügyben azt nyilatkozta, hogy a döntést az Európai Bizottság már közölte is az Erasmus-program végrehajtásáért felelős nemzeti ügynökséggel.

Egyébként a Modul Egyetemnek nem most, hanem már 2023-ban lett a 90 százalékos tulajdonosa az MCC-t fenntartó alapítvány, amelynek kuratóriumának elnöke, a magyar miniszterelnök politikai tanácsadója, Orbán Balázs.

A Modul Egyetemet meglepte a lépés. Nem tartják jogosnak, hogy kizárták őket az Erasmusból, és mindent megtesznek annak érdekében, hogy a Bizottság visszavonja a döntést. Ezen kívül a lapnak azt is hangsúlyozták, hogy a hallgatók emiatt nem kerülnek hátrányba, hiszen az EU helyett számukra az egyetem egyenértékű támogatást biztosít külföldön.

Az Eduline-on is részletesen beszámoltunk az Erasmus-ügyről. Legutóbb, 2024 decemberében az Európai Bizottság határozata megállapította, hogy a magyar jogszabályi módosítások nem kezelik megfelelően a közérdekű vagyonkezelő alapítványok kuratóriumaiban fennálló összeférhetetlenségi aggályokat.

Ennek alapján a Bizottság arra a következtetésre jutott, hogy a közérdekű vagyonkezelő alapítványokra és az általuk fenntartott szervezetekre vonatkozó intézkedésnek hatályban kell maradnia, vagyis a modellváltott alapítványi továbbra sem vehetnek részt az Erasmus+ és a Horizont porgramokban.

 

Hozzászólások

Évtizedek óta a BGE-n oktató tanárok mondtak fel, a hallgatók egy része forrong: már az oktatási minisztertől kérnek segítséget

Hallgatói és oktatói beszámolók szerint húsz-harminc éve a BGE-n tanító tanárok is felmondtak, gyakoriak az 50–60 fős szemináriumok, és olyan is előfordult, hogy egy 300 fős előadást mindössze 150 férőhelyes terembe írtak ki. Az egyetem jelenlegi vezetése által bevezetett központosított számonkérési rendszer szintén komoly elégedetlenséget váltott ki. A tiltakozók szerint sem a petíciók, sem a tüntetések, sem az egyetem vezetésével folytatott egyeztetések nem hoztak megnyugtató megoldást, miközben az érdekképviseleti fórumokba vetett bizalom is meggyengült. Bár a BGE vezetése és a HÖK nem látja ilyen súlyosnak a helyzetet, a Szabad BGE hallgatói csoport képviselője már az oktatási miniszterhez fordult, és független vizsgálatot kért.