A Bristoli Egyetem kutatói érdekes összefüggésre jutottak azzal kapcsolatban, hogy mitől lehet magasabb az IQ.
Dobson Szabolcs szakgyógyszerész csoportjában hívta fel a figyelmet arra, hogy egy brit tanulmány szerint azok a csecsemőknek, akiket még 6 hónapos korukban szoptatott az anyukájuk, társaikhoz képest magasabb az IQ-juk és jobban olvasnak.
A Nutrients szakfolyóiratban megjelent cikkükben a Bristoli Egyetem kutatói a hat hónapos korban még tartó szoptatás és a késő serdülőkorig követett neurokognitív eredmények széles skálája közötti összefüggéseket vizsgálták. Eredményeik arra utalnak, hogy a demográfiai és társadalmi hatások ellenére több, mint 40 mutató, köztük a jobb tanulmányi készségek, a magasabb intelligencia hányados (IQ) és a jobb beszédkészség összefüggésben állhat a szoptatással.
- írta Dobson a bejegyzésében, majd kitért arra is, hogy a korai fejlődéstesztek kevés tartós különbséget mutattak; a 30 és 42 hónapos korban mért finommotoros készségek voltak az egyetlen olyan óvodáskori tulajdonságok, amelyek szorosan összefüggésben álltak a szoptatással.
A 6 hónapig szoptatott gyerekek 8 és 15 éves korban viszont magasabb pontszámot értek el verbális, teljesítménybeli és teljes IQ-ban, átlagosan körülbelül 4,1-5,1 IQ-ponttal. Ezen kívül az olvasási készség is erős összefüggést mutatott a szoptatással, míg a helyesírási összefüggések gyengébbek voltak. A nyelvi eredmények vegyesek voltak, de a társalgási készségekben jelentős előnyt figyeltek meg 9 éves korban azoknál a diákoknál, akiket babaként 6 hónaposan is anyatejjel táplálta.
Érdekes, hogy a szoptatott gyerekek jobban teljesítettek matematikából, de a természettudományok terén már nem volt szignifikáns a különbség.